Hölgyeim így a házasság, gyermekvállalás kesernyés

Ezt már nem elég gondolatilag érlelgetni. A realitáselv kényszerítő ereje révén egyre sürgetőbb és sürgetőbb, egyre nyomasztóbb önkövetelményként jelenik, hogy a gyakorlat adja meg a választ az élet nagy kérdésére, arra, hogy: "hogyan alakul, milyen irányba alakítsam az életem? Hogyan leszek én boldog?"

Ez az egy nagy kérdés alapvetően két kérdést és a hozz tartozó döntési kényszert, takar, nevezetesen:

Mi lesz a munkám és hol lesz a munkahelyem, amely a végzettségemnek, képzettségemnek megfelel és a további fejlődésemet is biztosítja?

Ki lesz a párom, mikor lesz családom?

A pszichológia krízis szituációnak nevezi azokat az élet és sorsfordulót jelentő helyzeteket, amelyek az élet folyamán időszakosan fellépnek. A krízis szituáció az egyéntől változásokat és változtatást igényel – sok esetben élettani szinten is változásokkal jár (pl. születés, pubertás, szülés, menopausa stb.). A fiatal felnőtt kor is krízis szituáció a sorsfordítót jelentő döntési nyomás révén. Bár a két kérdés időben szinte egyszerre jelenik meg – különösen a lányoknál -, nem egyszerre kell a valóságban megvalósítani – különösen a férfiaknak -, holott korban egyívásúak, korban összeillenek. Ez a fáziskülönbség sok párkapcsolatra nehezedik.

A professziót is választó nőkre ez a krízis szituáció még további terhet hárít. Ők ugyanis szenvedélyesen keresik a szellemi képességeik számára kihívást jelenő munkát és munkahelyet, ahol keményen helytállni, bizonyítani akarnak. Meg akarják "alapozni" szakmai jövőjüket, késlelteik a párválasztás és családalapítás beteljesítését (mint a férfiak). Előbb be akarják bizonyítani, hogy "érnek valamit", "lehet rájuk számítani". És ami mindennél fontosabb, örömöt keresnek a munkában (is). Ez a bizonyítási "kényszer" növeli az igényességet, és a "keményebb, szikárabb" személyiségvonások előtérbe kerülésének kedveznek.

Ezzel szemben a párválasztásra vonatkozó sürgető érzés nem szorul háttérbe, nem halványul el. Sok fiatal nő vigasztalja magát azzal, hogy még ráér, ismerkedik ugyan, de a kapcsolatot hamar maga is "átmenetinek", " nem véglegesnek" gondolja (talán ugyanúgy, mint a partnere). Ezek a laza igényekkel jellemezhető kapcsolatok jól funkcionálhatnak, tartósak is lehetnek, de. De nem igényelnek a nő részéről elfogadó, befogadó attitűdöt, a másik másságának tiszteletét. Nem igényelnek, mert nem igényelhetnek. Azonos célok, azonos elvárások a jellemzők, és megnyugodnak abban, hogy "azért mi jól megvagyunk". Megvannak, mert a kapcsolat célja a jelenre és nem a jövőre irányul. Arra a jövőre, amely a családalapítással jár, amikor a nő tehessen és a gyermekágyas időszakban testileg és lelkileg is rászorultabb, kiszolgáltatottabb állapotba, élethelyzetbe kerül. Ez a test-lelki kiszolgáltatottság a "lágyabb, puhább" személyiségvonások előtérbe kerülését és működését segít(ené) elő.