Facebook hozzászólás
54

Hová fordulhatnak azok, akiktől minden meddőségi központ elfordul?

A meddőség sajnos igazi „népbetegséggé” vált a 21. századra. Ennek okai szerteágazóak, de egy biztos: a tudomány képes segíteni azokon a párokon, akiknek természetes úton nem fogan meg a gyermekük. A meddőségi klinikák vitán felül hatékony megoldást jelentenek, a lehetőségek azonban olykor korlátozottak lehetnek. Cikkünkből kiderül, hogy mit tehetnek azok, akik falakba ütköznek.

Korlátozott lehetőségek

Hazánkban a meddőségi kezelések és intézmények meglehetősen kétarcúak. A néhány éve lezajlott államosítás óta mindenképp pozitív fejlemény, hogy a 45 év alattiak számára ingyenessé vált a kezelés és a gyógyszerek is. A dolog árnyoldala, hogy a várólisták megnyúltak, és egyre kevesebb intézmény fogadja a gyermekre vágyó párokat.

Tovább nehezíti a családalapítás előtt állók életét, hogy Magyarországon az asszisztált reprodukciós kezelések átlagos sikerrátája messze elmarad a nyugati átlagtól. Míg idehaza 16% körül mozog a sikeres beavatkozások aránya, addig az Európai Unióban ez meghaladja a 30%-ot mind a lombikprogramok, mind az inszemináció esetében.

45 éves kor felett pedig azzal is számolni kell, hogy a meddőségi klinikák kisebb vagyont kérnek el a kezelésekért. Természetesen minden intézmény más és más árszabással dolgozik, de általánosságban elmondhatjuk, hogy bőven egymillió forint feletti kiadást jelent például egy lombikprogram, amit aligha engedhet meg magának mindenki.

Hová fordulhatnak a párok?

Mivel a fenti okok miatt a hazai klinkák sokak számára nem jöhetnek szóba, a párok gyakran úgy döntenek, hogy bele sem vágnak Magyarországon a meddőségi kezelésekbe, hanem egyből külföld felé veszik az irányt. Ez annál is inkább érthető választás, hiszen a régióban is sokkal jobb sikerrátával büszkélkedhetnek az intézmények. A közeli Csehországban például ez az érték 30-45 százalék körül mozog, de Németországban is sikerrel zárul minden harmadik kísérlet.

A legkézenfekvőbb választás ezzel együtt alighanem Szlovákia. Számos első osztályú pozsonyi meddőségi klinika létezik, ahol tárt karokkal várják a magyar nőket, párokat is. Külföldön persze nem ingyenes a beavatkozás, az árak pedig változóak, de összességében nem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, mint hazánkban.

Cserébe olyan eljárások is elérhetők, melyek itthon nem, vagy csak korlátozottan. Csehországban például a béranya program is legális, míg Magyarországon ilyen megoldásra egyáltalán nincs lehetőség. A béranyaság nemcsak Csehországban, de az összes olyan országban erősen szabályozott, ahol elérhető. Alapos utánajárást igényel tehát a program, különös tekintettel arra, hogy a szülés után még a magyar örökbefogadási procedúrát is végig kell járni.

Hogy mekkora igény van a külföldi meddőségi programokra a magyarok körében, azt jól mutatja, hogy jelenleg mintegy 2000 pár vesz részt valamilyen kezelésben a prágai, bukaresti vagy pozsonyi meddőségi klinikákon. Ezt az igényt felismerve néhány magyar intézmény partnerkapcsolatokat épített ki a környező országokkal, és ők irányítják a megfelelő klinikára a párokat. Azok előtt sem zárul be persze minden ajtó, akik a külföldi kezelést nem engedhetik meg maguknak.

Érdemes például az alternatív gyógyászati megoldások között is szétnézni. A holisztikus orvoslás sokszor megoldást jelent. Ide sorolható sok egyéb mellett az akupunktúra, az oszteopátia vagy a színterápia. Jónéhány olyan gyógynövény is létezik, ami segíti a fogantatást. Ezek közé tartozik a cickafark, a méhpempő és a fehér fagyöngy is. A távol-keleti gyógyászatban a kínai hernyógombára esküsznek, ami növeli a spermaszámot, illetve a hímivarsejtek mozgékonyságát, emellett egyes női hormonok termelődését is segíti.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a meddőséget valamilyen szervi probléma vagy a nem megfelelő hormonszint okozza. Az esetek jelentős hányadában a gyermek elmaradása lelki okokra vezethető vissza. Hazánkban is számos kimagasló pszichológus specializálódott kifejezetten meddő párok kezelésére, így ezen a megoldáson is érdemes elgondolkodni.

Mérjük fel a lehetőségeinket!

Lehet, hogy a hazai meddőségi központok jelentik számunkra a legjobb alternatívát, ugyanakkor az is megeshet, hogy egy külföldi centrum hozna sikert, vagy éppen valamilyen alternatív eljárás. A legjobb döntéshez mindenképp a körülmények alapos felmérésére van szükség. Egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora összeg áll rendelkezésre a meddőségi kezelésekre, vagy hogy milyenek a korábbi tapasztalatok a hazai ellátórendszerről.

A külföldi beavatkozások pedig még több utánajárást igényelnek. A megfelelő összeg előteremtése mellett a szállást és az utazást is meg kell oldani, ami egyben azzal is jár, hogy hosszabb szabadságot kell kérni a munkáltatótól.

Ne adjuk fel, ha nem jön a baba!

A modern orvostudomány, ha csodákra nem is képes, bizony nagyon sok párt ajándékozott már meg a hőn áhított gyermekkel. Lehet, hogy a legjobb kezelés valamelyik környező országban érhető el vagy éppen egy pszichológus kanapéján. A lényeg, hogy minden követ érdemes megmozgatni, hogy a családalapítás ne csak álom maradjon, eközben pedig támogassuk, biztassuk egymást!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!