Interjú a kihívások emberével, – Kammerer Zoltánnal

– Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?

– Tizenkét éves voltam, amikor elhatároztam, hogy olimpiai bajnok leszek, és bár meg kell mondanom, nem vagyok egy türelmes ember, 10 évembe került, hogy ezt az álmomat, tervemet meg is valósítsam. Nagyon kitartó vagyok, és a cél eléréséért folyamatosan hajtok, de nekem alapvetően nehézséget jelent hosszú távra előre tervezni. Én mindig az adott pillanatban és helyzetben szeretnék bizonyítani. De válaszolva a kérdésre, szerintem a legnagyobb kihívás, amikor mínuszból kell magad visszahozni, amikor egy kudarc után újra talpra kell állni, és azt a teljesítményt nyújtani, amit te magad és a környezeted is elvár tőled. A verseny igazán nem is a startpisztoly eldördülésével indul, hanem az előző nappal, az előző éjszakával, és aztán a reggellel, ahogy felkelsz, ahogyan az egész versenynaphoz hozzáállsz.

– Azt szokták mondani, hogy a sportban minden fejben dől el. Egyetértesz ezzel?

– Abszolút egyetértek. Sőt mindig azt mondom, hogy nem csupán a sportban, de az életben is a dolgok 95 százaléka fejben dől el, persze sok minden köszönhető a szerencsének is. Mondok egy példát: az egységünk kettőször nyert Olimpiát négyesben; 2000-ben és 2004-ben, ami példátlan a sporttörténelemben. Addig még sosem fordult elő, hogy ugyanaz az egység képes legyen megvédeni a bajnoki címét. 2000-ben szó szerint mi voltunk a világ 4 legjobb kajakosa. A világkupákon indultunk egyesben, párosban, négyesben; valamennyi ranglistán mi voltunk a 4 legjobb versenyző. 2004-re ezt már nem mondhattuk el magunkról, de az biztos, hogy fejben nagyon akartuk a győzelmet. Hihetetlen összhangban voltunk egymással, ennek eredményeként az athéni Olimpiát sokkal könnyebben és sokkal nagyobb előnnyel nyertük meg, mint az előzőt. Azért tudtuk, hogy sikerülnie kell, mert 2004-re igazán összeforrtunk, tökéletes összhang volt közöttünk, fejben mindeni egyet akart. Addigra beérett a csapat. Sokan kérdezik ma is, mi a különbség a két olimpia között. Azt szoktuk mondani, hogy igazán semmi, de azt erővel nyertük meg, ezt pedig ésszel.