Juhász Gyula, a bús dalnok

Pszichikai alkatának gyengeségei már fiatal korában jelentkeztek. A mind hosszabb ideig tartó „kiborulások” az évek múltával egyre inkább háttérbe szorították az egészséges, derűs időszakokat. Betegsége „melancholia periodica” – olvasható kórrajzában. Idegrendszerének teherbíró képessége kezdettől fogva csekély volt; valószínűleg mögötte genetikus örökség rejlik. A gyenge idegrendszeri típusnak volt szenvedő képviselője. „Juhász Gyula minden megfutamodása, minden öngyilkossági kísérlete azt jelentette, hogy <<hűtlen életének keresése közben>> megbillent a hangulati egyensúly” – írja Miskolczy Dezső professzor, a költő kezelőorvosa a szegedi klinikán.

Életének negyvenes éveiben a depressziós szakaszok szinte egymásba folytak, „amikor a gondolatoknak a gátoltság folytán jelentkező elapadása miatt annyit szenvedett a költő, akkor mind erősebbé és makacsabbá vált benne az élettől való megválás szándéka. Egyszer odahaza az altató <túladagolása> kapcsán megkóstolta az átmenetet az alvásból a megszűnés felé, s attól kezdve hiába őrködtek felette.” Egyetlen lehetséges megoldást lát a beszűkült gondolkodású beteg ember: „És a halálra gondol, mely kitépi / Lelkéből vérző gondja nyilát.„ (Béke, 1934)

Kórismereteként általában ez a feljegyzés szerepel: melancholia. Később zárójelben hozzáteszik: depressio periodica. (Miskolczy, 1963) Betegsége, amely költészetének, világnézetének válságba jutását részben magyarázza a patalogikus méretűvé váló melankólia. A köznyelvben a pszichiátriai kedélybetegség fogalma (régebbi nevén: melancholia) mellett gyakran használják (helytelenül) múló rosszhangulat megjelölésére is a „depresszió” elnevezést. A depresszió azonban nem egyszerűen átmeneti levertséget, szomorúságot jelöl (Temesváry, 1995).

Juhász orvosai közül Rapaport Samu endogén depressziónak minősítette a költő baját, s hangsúlyozta a lappangás utáni kitörésének a külső környezettől való függetlenségét. A doktor szerint hiba az ilyen beteget vidám környezetbe helyezni abban a hiszemben, hogy majd ő is földerül; hatása épp az ellenkezője: még jobban magába zárkózik, gyűlölettel fordul el a téveszméi szerint őt kinevető társaságtól. Péter László tételszerűen fektette le a megfigyelt összefüggést Juhász Gyula depresszióinak periódusai mégis mutatnak összefüggést a külső világgal. Nagyon nehéz megállapítani, mennyi a melankólia, a depressio periodica keletkezésében a belső, alkati, endogén örökség vagy hajlam, s mennyi a külső, exogén tényezők szerepe. Péter László szerint Juhász aktív, egészséges szakaszai egybeestek pályájának sikeres, termékeny, mozgalmas, számára élményt, közszereplést, hírnevet hozó időszakaival, így a nagyváradi éveivel (1908-1911) és a két forradalom lelkes napjaival (1918-1919). Ez az összefüggés azért is nagyon fontos, mivel öngyilkossági kísérletei könnyen összefüggésbe hozhatók életkörülményeinek alakulásával, máramarosszigeti, lévai, szakolcai magányával, honvágyával, szülővárosa és édesanyja utáni átlagon felüli vágyakozásával, az ebből adódó depressziós tünetekkel. (Péter, 1983.)