Kérem a pszichológusomat!
Szúr a szívem, mellkasi nyomást érzek, heveny szívdobogásom van – ezek a tünetek nem a szívinfarktus vagy egyéb szívbetegség jelei – bár azok is lehetnének. A kedélybetegségeknek van egy olyan szintje, mikor már a hangulati nyomottságon túl pszichoszomatikus tüneteket is produkál az egyén. Ugye, ismerősek a fent leírtak?
Az orvosok ezt gyakran testi betegség tüneteiként érzékelik és ekként is kezelik. Így a páciens a lelki problémái útvesztőjéből átkerül az egészségügyi keringőrendszer fogságába, s nem gyógyul. A különböző nyugtatószerek, orvosságok elnyomják, de az okokat nem szüntetik meg. A lelki betegségekre más orvosság kell. Mivel majdnem a magyar lakosság öt százalékát érintő problémáról van szó – véleményem szerint még többről –
így nyugodtan, mindenki mellett állhatna egy pszichológus.
A szorongás a félelem, a fenyegetettség egyfajta élménye. Az, hogy mitől szorongunk sok esetben azonosítható, (pld. bizonyos helyzetektől, valamilyen negatív esemény bekövetkeztétől), de sok esetben nem tudjuk biztosan megmondani, mitől is félünk, nem tudjuk a szorongás tárgyát pontosan megnevezni. A szorongás nehezen választható el a stressztől. A stresszre sok esetben reagálunk valamilyen szintű feszültséggel, szorongással. A szorongás gondolatok, érzelmek, fantáziák formájában, és testi tünetek képében jelennek meg, és hajlamossá tesznek arra, hogy a dolgok kimenetelét a valóságban várhatónál sokkal negatívabbra becsüljük. Gyakori, hogy a személy erős szívdobogást érez, verítékezik, remeg, alvászavarai vannak, fáj a feje, szédül, nem tud enni, ennek következtében fogy, és a fáj a gyomra. A szorongásos embereknél gyakoriak az olyan visszatérő testi panaszok, amelyeknek ismételt kivizsgálásokkal sem találják szervi okát. Ezek a problémák stresszhelyzetben, megterheléskor, ideges, feszült állapotban felerősödnek, sok esetben csak ilyenkor tapasztalhatók.
A szorongás teljesen normális, fontos élettani jelenség. Ez első érzések között jelenik meg a személyiségfejlődésünk során. Egy doktornő egyszer azt mesélte, hogy mindenkinek vannak félelmei, mindenki tart a betegségtől és a haláltól, csak nem egyforma mértékben. Vannak, akik a legkisebb problémák kapcsán is a legrosszabbra gondolnak, bennük erősebb az életösztön és az elmúlástól való rettegés. A generalizált szorongás leggyakrabban fiatal korban kezdődik. A betegek nagy része már iskoláskorban is szorongóbb, „izgulósabb” volt a többieknél, jobban félt a feleléstől, dolgozatírástól.
Hozzászólás zárolva.