Keresünk vagy találunk?

A romantikus elképzelések szerint a szerelem talál ránk és nem mi keresünk társat. A szerelem úgy lángol fel a lelkünkben, mintha „ránk dobták volna”, csak akkor kezdünk tudatosan keresni, ha többször is megégettük magunkat, vagy ha hosszabb időn keresztül elkerül a kapcsolatteremtés lehetősége.

Örök vita tárgyát képezi, hogy kell-e tudnunk megmondani, hogy a párunkat miért szeretjük. Mint oly sok mindenben, valószínűleg ebben is az arany középút a nyerő. Igenis tudjuk felsorolni olyan dolgokat, amelyek fontosak, amelyekért hálásak vagyunk a társunknak vagy a kozmosznak, hogy meglelhettük a kapcsolatban.

Ezek közül az egyik legfontosabb, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a tartós kapcsolatban nélkülözhetetlen vonás, hogy úgy érezzük: magunk, a valódi lényünk felé mozgat a partnerünkkel való együttlét. Ezen belül is az emelkedettebb vonásaink előtérbe kerülése, a „jobb emberré válás érzése” a legértékesebb.

Ha magunkat megtaláljuk, megtaláljuk a párunkat is

Senki nem kérdőjelezi meg, hogy vonzó a helyére került, harmonikus ember, akinek kialakult értékrendje és eszköztára van. Azt már nehezebben ismerjük el, hogy ezen állapot kialakulásának nem külső feltételei vannak (az álommunkahely megtalálása, a sok pénz stb.), a legfőbb út a lelki higiéné rendszeres és alapos gyakorlása. Általános érvényű szabály – nem csak a szerelem, hanem az élet többi területén is – hogy akkor sodródunk, ha nem ismerjük saját magunkat. Ez több szempontból is igaz. Egyrészt, amíg nem vagyunk jóban magunkkal, addig nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és ha nem vagyunk harmonikusak a magunk iránt érzett szeretetben és gondoskodásban, akkor minket szeretni is nehéz. Amíg nem tudjuk mire vágyunk, addig azt sem tudhatjuk, hogy mivel elégíthetjük ki a vágyainkat, és az sem egyértelmű, hogy merre haladunk előre?

Amíg nem ismerjük magunkat, elsősorban a határainkat, az értékrendünket és a mozgatórugóinkat, addig együttműködést is sokkal nehézkesebb kialakítani velünk, tehát a kiegyensúlyozott kapcsolat megteremtése is kevés esélyt kap.

És végül, amíg nem látjuk a saját utunkat, addig a másik jövőképével való egyeztetés (hol lakjunk, hány gyereket akarunk, hogyan kívánjuk nevelni őket stb.) gyakorlatilag lehetetlen, pedig a párkapcsolatok nagy része, akár 15-20 év után is arra megy rá, hogy a felek nem egy irányban haladnak, az idő előrehaladtával tarthatatlanná válik a helyzet.

Hol keresünk?

Nem véletlen, hogy a legtöbben a különféle iskoláikban és/vagy a munkahelyükön találnak párra. A hasonló kvalitások és képzettség, a megegyező érdeklődési kör nagyon sokat nyom a latban, bár ez nem minden.

Az ilyen kapcsolatokban nagyon kell vigyázni arra, hogy az összekötő kapocs ne korlátozódjon a közös szakmára, munkaterületre. Sokan a hobbijuk révén lelik meg a szerelmet, nagyon hasonló késztetések révén, mint az iskolai és munkahelyi kapcsolatoknál. Ezekben az esetekben nagyon nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy fokról-fokra az élet többi területén is hasonló kapcsolódási pontokra leljünk, illetve a legfontosabb döntéshelyzetekben konszenzust érjünk el.

Társkereső szolgáltatások

Napjainkban a társkeresés „piaca” teljesen átalakult a korábbiakhoz képest. Régen a társkeresési szolgáltatás gyakorlatilag apróhirdetések tárháza volt, ahol a néhány kép és a szórványos (mindenkinek magáról megadott) információk alapján kellett kiválasztani azt, akit érdemesnek tartottunk egy beszélgetésre, vagy esetleg annál is tovább lépni. Napjainkban ez a szolgáltatás óriási fejlődésen megy át és egyre professzionálisabbá válik. A társkereséssel foglalkozó cégek egyre több szakmai munkát tesznek a keresési lehetőségek mellé, és különféle módszerekkel (pszichológiai és személyiségtesztekkel, mélyinterjúkkal stb.) tudatosan igyekeznek megtalálni az egymáshoz illő személyiségeket. Folyamatosan nő azoknak a társkeresőknek a száma, amelyek bizonyos paraméterek alapján kialakított társadalmi csoportokra specializálódtak mint például az 50plusz-klub, diplomások, keresztény vallásúak stb. társkeresői.