Facebook hozzászólás
483

Ki tudja hol áll meg?…

Egy irányíthatatlanná váló drón törte be egy autó szélvédőjét a minap Budapesten, a Szabadság hídnál. Szerencsére senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és erről eddig kevés szó esett – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító egyik igazgatója.

Drón, Kép: sataicflickr
Így néz ki közelről egy drón, Kép: sataicflickr

Több ezer drón járja már a magyar légteret. Ma Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint a drónokat mindenki – úgynevezett – eseti légtérengedély birtokában reptetheti, de csak akkor, ha kötöttek rá bizotsdítást. Ennek jelentőségét támasztja alá a Budapesten történt eset is: egy nagyobb súlyú eszköz reptetése balesetveszélyt jelenthet.

Jelenleg igen nehézkes a légügyi engedély beszerzése, mert legalább 30 nappal korábban kell kérni. Ezen segít majd a várhatóan július 1-jétől hatályba lépő pilóta nélküli légijárművekről szóló NFM-rendelet, ami bizonyos esetekben lerövidíti vagy akár szükségtelenné is teheti a légtérhasználati engedély beszerzését. Ennek ellenére továbbra is kötelező lesz a felelősségbiztosítás megkötése.

– Az, hogy a drónok károkat okoznak, sajnos nem zárható ki a jövőben sem, főként, ha figyelembe vesszük, hogy milyen mértékben nő számuk a hazai légtérben. Az új szabályozás azonban minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy Magyarországon is nő a drónjukat felelősségteljesen, tudatosan használók tábora, mellyel az esetleges károk rendezése is megoldódik – hangsúlyozta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

2-3 időzóna és végünk van!
Ha távoli országokba utazunk, akár több órás időeltolódással is számolnunk kell. Hogyan tehetjük könnyebbé az átállást, elkerülhetjük-e a jet lag tüneteként jelentkező erős fáradtságot, elalvási problémákat és fejfájást?

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!