A TESZTELÉS ÚTVESZTŐIBEN
„Koronás voltam”
Egy kisvárosban élő édesanya beszámolója a koronavírus miatt átélt tesztelési mizériáról és a hosszúra nyúlt karanténról.
Közel 50 évesek vagyunk, a gyerekeink már a fővárosban élnek, tanulnak, dolgoznak. Fiatalok, tehát szórakoznak is. Viszont gyakran hazajárnak, szívesen látjuk őket. Egyik ilyen hétvégén a hírekből tudtuk meg, hogy valamelyik ismert vizilabda csapatban találtak pozitív sportolókat. Erre a lányom: „anyu baj van”. Hát, igen. Abban az 500 fős buliban a lány is ott volt …
Két nap múlva reggel csörög a telefonom a munkahelyemen: „Gyere haza, 39,6.”
Így indult. És 27 nappal később elmondhatom, hogy végre a négyfős családom minden tagja újra kijutott a karanténból.
27 nap hullámvasút
Őszinte leszek: minden okunk megvolt rá, hogy koronás legyen a lány. Mégis, mikor közel 40 fokos lázzal veszed fel a harcot, más nem érdekel, csak a láz minél gyorsabb csökkentése. Patika, patikus, lázcsillapítók, tanácsok. Szóval 4 óránként váltott hatóanyagú lázcsillapító, vizes borogatás, és ha nincs más megoldás: hűtőfürdő. Nos, mindent elkövettem, és mivel 20 éves a beteg, pontosan tudja, hogy mi van, csinálja szó nélkül. Eredmény: semmi. Közben üzenetek, telefonhívások, persze aggódik mindenki, de engem semmi sem érdekel.
„Hagyjatok a korona-teszteléssel békén, nem fizetek érte, és nem is érdekel, attól nem gyógyul meg, értsétek meg, küzdök a lázzal”.
Közben pedig: „anyu be ne vigyél a kórházba!” Kétnapos non-stop próbálkozás után egyszer csak elmúlt a láz. Maradtunk otthon,
még mindig csendben és tudatlanul, éjjel-nappal együtt, közben a férjem eljárt dolgozni.
Megnyugodtam: ki tudja, mi volt, de vége van. De következő nap már apuka is gyenge, majd persze 4 napos ünnep, miközben rádöbbensz:
– körzeti orvos nincs, mert ünnep van – a légúti sürgősségi betegellátó osztályon nem tudnak felvilágosítást adni, illetve csak azt szajkózzák, hogy hívd a körzeti orvost.
– a laborok hétvégén nem elérhetők, a magánlaborok sem, pláne, hogy mindenhol ott a figyelmeztetés az interneten: csak egészséges embert fogadnak.
– a negyedik ünnepnap végére már hárman vannak rosszul a családban: egyik szobában hőemelkedéssel apuka már fel sem tud kelni, a másikban egyik (felnőtt) gyermek hányingerrel, legyengülve szintén nem kel fel, a harmadikban pedig a másik (szintén felnőtt) gyermeknek fáj a feje és a háta.
– és még minden telefon süket…
Végre hétfő, végre körzeti orvosnak telefon, végre kapunk 3 (!) beutalót tesztre. Igen, hármat, mert hogy „anyuka, ön nem beteg”. Persze másnap reggelre, mikor megérkezett a mentős fiú, már köhögtem, torkom fájt, „csupatakonyazélet”, de így jártam. Újra körzeti orvosnak telefon, újra beutaló, ami aztán elveszett az éterben vagy a mentőben (ki tudja), mindenesetre egy teljes hetet vártam rá, mire meglepetésszerűen én is pozitív lehettem, papíron is.
Hosszú. Igen, én is azt vallom, hogy nem több, mint a hagyományos influenza. Már én is negatív vagyok, utolsóként a családban, még köhögök, de ez nálam általában egy hónap „utóhatás” egy átlag influenzánál is. Lassan vége teljesen…
Tessék mondani: ma se egyek?
A családomon végigsöpört a koronavírus, én kaptam el utolsónak. Talán jobb is, mert nyugodtan kínlódhattam már, tudtam, hogy legalább a többieket már átsegítettem, ők már jól vannak (többé-kevésbé).
Hozzászólás zárolva.