Egy ugyanolyan átlagos kutyasétáltatós reggel volt, mint a többi. Senki nem sejtett előre semmit. A nap sütött, az erdő madarai vidáman csiviteltek. A gazdi elengedte az ebet, aki szokása szerint elvágtatott a sűrűbe. Az éktelen visítás – ami ezután hasított az erdei idillbe – azonban nem volt betervezve, mint ahogy az sem, hogy a kutyus bot helyett egy apró vadmalacot apportíroz a gazdinak… Szerencsére épségben megúszta a malacka a találkozást és a kutya szájából gondos emberkezekbe került, aki hazavitte a „zsákmányt” a családjának. 
Állatbarát-körökben nem kérdés, hogy mindent, ami kicsi, árva és védtelen, azt azonnali, sürgősségi szeretet-, és étel adaggal kell ellátni! Így történt a kismalaccal is: miután előkerült egy régi cumisüveg, langyos kecsketejjel azonnal megetették: hálásan röfögve konstatálta, mekkora „malaca” van, hogy ilyen jó helyre került. Valószínűleg azért maradhatott le a kondától, mert az egyik hátsó lábát nem tudja jól használni és így sántikálva nem bírta a többiekkel a tempót. A család kutyája lett az egyik legkedvesebb játszópajtása, nagyokat birkóztak, kergetőztek és kölcsönösen „puszilgatták” egymást. 
Figyelembe véve azonban, hogy ez az apró vadmalac néhány hónap múlva hatalmas vaddisznóvá fejlődik, ami nem igazán családbarát sem méretileg, sem a viselkedését tekintve, a család úgy döntött, bármennyire is fáj a szívük, még most, amíg nem nőtt hozzájuk, megfelelő helyet találnak számára. Így került a Budakeszi Vadasparkba, ahol a friss, illatos szénával bélelt, fedett ólban vidámakat horkantgat és várja kedvenc csemegéjét: a kecsketejbe-grízt.
Hozzászólás zárolva.