Facebook hozzászólás
210

Láma Ole Nydahl Budapesten és Miskolcon tart előadást!

Október 21-én Budapesten, 22-én pedig Miskolcon tart előadást Láma Ole Nydahl Gyémánt Út-módszerek a hétköznapokban címmel, ahol a tibeti buddhizmus szemléletmódját és módszereit közérthetően, nyugati keretek között mutatja be, hogy „jobban tudjunk élni, meghalni és újraszületni”. 

A buddhista tanító több mint húsz éve járt első alkalommal Magyarországon, azóta az általa alapított Gyémánt Út Buddhista Közösség Magyarország legnagyobb buddhista egyházává nőtte ki magát, országszerte 23 városban, településen található központja.

A dán származású Ole Nydahl és 2007-ben elhunyt felesége, Hannah Nydahl a hatvanas években ismerkedtek meg a buddhizmussal nepáli utazásaik során. Miután a tibeti buddhizmus karma kagyü iskolájának feje, a 16. Gyalva Karmapa első személyes nyugati tanítványaivá fogadta őket, intenzív tanulóévek következtek a Himalájában. A hetvenes évek elejétől Karmapa kérésére Ole és Hannah világi meditációs központokat hoztak létre a nyugati országokban, hogy a buddhizmus értékei minél több ember számára elérhetővé váljanak. Ma már több mint 600 ilyen centrum létezik szerte a világban Oroszországtól Brazíliáig, Kanadától Ausztráliáig. A láma egy év alatt kétszer utazza körbe a Földet, szinte minden nap más városban ad tanításokat, megosztva tapasztalatait minden nyitott emberrel.

Budapest
SportMax (1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.),
19 óra (belépő: 1900 Ft)

Miskolc
a Miskolci Egyetem díszaulája (3515 Miskolc, Egyetemváros)
16 óra (belépő: 1500 Ft)

—————————–
A buddhizmus
Buddha mindenki számára érthető és az életben kiválóan használható magyarázatokat ad arról, hogy mi a végső valóság, és mi az, ami feltételekhez kötött. Ezek megértésével tartós boldogságot tapasztalhatunk. A buddhizmus nem ismer dogmákat, sőt bátorít, hogy tegyünk fel kérdéseket. A megértett információ a megfelelő meditációkon keresztül saját tapasztalattá válik, a kiegészítő módszerek pedig megszilárdítják az elért tudatszinteket. Buddha tanításainak célja, hogy teljesen megvalósítsuk a mindenkiben ott rejlő megvilágosodott képességeket.

A Gyémánt Út
A buddhizmus három nagy „útjából”, a főleg Tibetben, Bhutánban és Nepálban fennmaradt változatot vadzsrajánának, magyarul „Gyémánt Út”-nak nevezik. (Ezt a nevet kapták a Láma Ole Nydahl által alapított világi buddhista közösségek is világszerte.) A Gyémánt Útról azt tartják, hogy tartalmazza az összes módszert, amit Buddha tanított, magas szintű gyakorlatait alkalmazva követői gyors fejlődésre számíthatnak.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!