Leküzdöttem a rákot, és most gyermeket várok!
Melinda és György terhességi ultrahang vizsgálatra érkeztek Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialistához. A beszélgetést nagy örömmel vállalták, mivel nagyon hálásak a főorvos úrnak és klinikája egész csapatának. Mindketten őszintén hisznek abban, hogy történetük megosztásával sok hasonló helyzetben szenvedő sorstársuknak segíthetnek. A pár 2008-ban házasodott össze, de a közös történetük már jóval előbb kezdődött.
„Gyurival első gimnáziumi szerelem volt a miénk, ezután 10 év szünet következett. Véletlenül találtunk újra egymásra, éppen mindketten egy válás közben voltunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én egy nagyon nehéz időszakon voltam túl akkoriban, hiszen 2005-ben szívritmuszavar miatt kardiológushoz kerültem, aki vastagbéltükrözésre küldött. Nem is értettem, hogy miért kell odamennem, és teljesen sokkolt, amikor kiderült, hogy vastagbélrákban szenvedek. Nagyhasi műtéten estem át, hogy eltávolítsák a rákos részeket, és szerencsére a műtét nagyon jól sikerült. Visszagondolva nem is tudom, hogy a betegségem vezetett-e az akkori házasságom megromlásához, vagy a házasságommal voltak-e bajok előbb, de tény, hogy az akkori férjemmel nagyon megromlott a kapcsolatunk, így szétmentünk – meséli Melinda, akinek akkor már volt két saját gyermeke.
György szintén egy válás után találkozott Melindával, így emlékszik vissza erre az időszakra.
„Melindával nagyon hamar, mindössze egy év után összeházasodtunk, Ő akkor 32 éves volt, én pedig 33. Nagyon hamar elhatároztuk, hogy közös gyermeket szeretnénk. Egy évig próbálkoztunk természetes úton, de a baba nem érkezett meg. Mivel Melindának volt egy nagyhasi műtétje, ezért úgy döntöttünk, hogy megvizsgáltatjuk, hogy mik az esélyeink a gyermekvállalásra” – meséli György.
Az ezt követő időszakra egyikük sem szívesen emlékszik vissza, hiszen rengeteg megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük, aminek egy része talán elkerülhető lett volna.
„Először államilag finanszírozott intézményekben próbálkoztunk, és az ottani orvosokra támaszkodtunk. Sajnos –legalábbis a mi tapasztalataink szerint – ilyen helyeken az a jellemző, hogy problémás eseteknél –mint amilyenek mi is voltunk- hajlamosak arra, hogy csak a negatívumokat sorolják, a kockázatokat számba véve papírokkal vegyék körbe magukat, alig törődve a páciensek céljával és érdekeivel. Bár ezek a helyek elvileg ingyenesek, ettől függetlenül nem mindent támogat a kezelésen belül az állam, ráadásul nem titok, hogy a paraszolvencia egy teljesen létező jelenség ezekben az intézményekben. Engem ez a kiszámíthatatlan rendszer borzasztóan zavart, nem tudtam előre, hogy az orvos mikor és milyen vizsgálatra vagy kontrollra küld, azok mennyibe kerülnek, milyen módon finanszírozhatók. Ráadásul a legtöbb vizsgálatot nem tudták helyben elvégezni, ezért sokszor át kellett mennünk a város másik végébe, hogy TB támogatással megkapjuk az eredményeket” – mondja Melinda.
Hozzászólás zárolva.