Lencsét egész évben

Lencsetörténelem
Kevés kultúrnövény van, melyet régebben ismerne és termesztene az emberiség, mint a lencsét. Bibliai történetek szólnak róla, és talán ha a szólás mögötti tartalom nem is ismert mindenki számára, a mondás – miszerint valaki eladja magát egy tál lencséért – közismert.
A görögök között is igen népszerű volt, Hippokratész például májbajokra ajánlotta a fogyasztását. A rómaiak főzetet készítettek belőle, és különféle betegségek kezelésében hívták segítségül.

A lencsét mindig is a szegények eledelének tartották, és bár igaz, hogy ritkán találkozunk a fine diningban vele, és a Michelin-csillagos séfeknek sem a lencse ugrik be elsőként, ha valami igazán elegáns kreációt készítenek, mindazonáltal a lencse megbízhatóan hozza mindazon tulajdonságát, amiért kedveljük. Elsősorban is olcsó, és mondjon bárki bármit, ez bizony nagyon fontos szempont. Ha veszel fél kiló lencsét nagyjából négyszáz forintért, amivel 5-6 embert is jól tudsz lakatni némi plusz költség ráfordítással, azért az igen szép teljesítmény. Persze tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, ám a lencse sok területen bizonyít, így olcsósága egyáltalán nem jelenti azt, hogy silány is lenne.

Miért éppen lencse?
Antioxidánsokkal igencsak jól áll, olyan szabadgyök fogó anyagok találhatóak benne, mint a C- és E-vitamin. Bizonyára mindenki előtt ismert a néphagyomány, hogy új évkor lencsét kell enni, nemcsak azért, hogy gazdagok legyünk, hanem azért is, hogy a szépségünk se hervadjon. Tekintve, hogy a bőr öregedését nagy mértékben a szabadgyökök károsító hatásának tulajdonítják, a lencse valóban szépíthet, ha megköti ezeket a szabadgyököket.

Jól ismert immunerősítő hatása is, hiszen olyan komponensekből áll, melyek képesek fokozni az immunrendszeri működéseket. Jó hír a cukorbetegeknek, hogy a lencsét akár napi szinten fogyaszthatják, ugyanis a lencsében lévő keményítőből jóval kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint például a búzakeményítőből. Ezért aztán vércukor emelő képessége is kisebb, mint egyéb keményítőké.

Milyen lencsét válasszunk?
A lencsének számtalan változata ismert világszerte, mi magyarok alapvetően három fajtájához jutunk hozzá. Az első a jól ismert barna lencse, a második a vöröslencse, mely jóval kevésbé ismert, mint a barna, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert azok között, akik például ismerik és kedvelik az indiai konyhát. A francia zöldlencse a sereghajtó a sorban, inkább az ínyencek ismerik és vásárolják. A gallok telepítették be Közép-Franciaországba, Puy városába, több mint kétezer évvel ezelőtt.

E három lencse fajta jelentősen eltér egymástól színben, ízben, tápanyag tartalomban, és főzési időben is. A Puy-i lencsének a legvékonyabb a héja, nem szétfővő fajta, szemben a barna lencsével, ahol bizony nem árt résen lennünk, ha el akarjuk kapni a pillanatot a „még nem jó, még nem jó, már nem jó” vonalon. A vöröslencsének éppen azt a tulajdonságát hasznosítják, hogy pépesre fő igen rövid idő alatt, ezért ideális alapanyaga például az indiai leveseknek, dahloknak.

Ha nem főzelék, akkor mi?
Nehéz lenne felsorolni azokat az étel fajtákat, amelyek elkészítésére a lencse alkalmas, mégis próbáljuk összeszedni a gondolatainkat. Alighanem a magyar lencsefőzeléket sehol a világon nem ismerik ebben a formájában, ahogy nálunk a legkedveltebb. Babérlevéllel, mustárral, tejföllel az igazi. Készülhet belőle leves, mondjuk füstölt hús levében, tejföllel, zöldséggel, kicsit savanykásan. Rakottasoknak is megfelelő. Ideális alapanyaga a salátáknak, de erre a célra vásároljunk nem szétfővő fajtát. Kiábrándító látvány a salátában a pépesre főtt lencse, és az attól külön tartózkodó héja… A vegetáriánusok körében népszerű hozzávalója a sokféle ízesítésű kenyérre való kencéknek, némelyek pedig fasírtot is készítenek belőle. Az indiai konyha számos variációban használja, egytálételek, köretek készülnek belőle, de természetesen desszertekhez is szolgálhat alapul. Csak annyit mondunk végezetül: ismerünk csokoládés lencse keksz receptet is…