Magyar sikertörténet Ausztriában

Szilvi sztorijára azt is mondhatnánk: az ‘amerikai álom’, csak ő ezt az álmot itt éli a szomszédban, a sógoroknál. Diplomája mellé szakmát szerzett, és kitörve az alkalmazotti létből, ma már saját sütizőjét viszi. Még az sem veszi el a kedvét, hogy a nyitás után két nappal lezárt Ausztria.

Nagy Szilvia – Cake.Me, Krems, Ausztria

Hogy őrültsége-e a pandémia idején üzletet nyitni? Tulajdonképpen, nekem maga a nyitás is egy csoda! Hogy magyarként kávézóm van Ausztriában, ahol a saját süteményeimet és tortáimat árulhatom, azt néha még ma sem hiszem el! Ehhez képest a járványhelyzet szinte másodlagos. Jó darabig távkapcsolatban éltem profi kézilabdás párommal, későbbi férjemmel, és amikor utána jöttem, gyakorlatilag egy szót sem beszéltem németül. Nyelvtudás nélkül pedig a diplomám se ért semmit. Évekig nem találtam a helyem, de azt éreztem, nekem valami saját kell, és egyre biztosabb voltam abban, hogy ez egy szuper kis kávézó lehet.

Karrierváltás

Mivel a sütemények világa, a torták készítése mindig is vonzott, és autodidakta módon már elég sokat tanultam a témában, elhatároztam, hogy átképzem magam cukrásszá, és jelentkeztem Budapesten egy OKJ tanfolyamra. Persze, amilyen a formám, épp ebben az időben kaptam meg az első állásom itt Ausztriában – mint takarító egy autószalonban -, így munka mellett végeztem el az iskolát. Miután a cukrász végzettséget megszereztem, lehetőséget kaptam egy helyi, nagy múltú cukrászdában, ám a terveimmel ellentétben érdemi feladatokat nem kaptam, csak betanított munkásként alkalmaztak a konyhán. Nyilván egyik munka se tett jót az önbecsülésemnek, úgyhogy beiratkoztam egy intenzív nyelvi kurzusra, amit egyébként ingyen végezhettem el.

Ám, mire a némettel egyenesbe jöttem, terhes lettem a kislányunkkal. Bianka születése után természetesen otthon maradtam, és hol a család kedvére, hol csak azért, mert ki akartam próbálni egy új technikát, sütögettem. Adtam belőle szomszédoknak, vitt a férjem edzésre és így híre ment annak, hogy tudok sütni. Aztán egyszerre csak rendelni kezdetek tőlem tortákat, sütiket. Viszont nehéz volt ezt otthon kivitelezni egy kicsi konyhában és egy pici babával. Állandóan azon gondolkoztam, kellene egy műhely, és e mellé mindig beúszott a nagy álmom is: a saját kávézó. Sokáig csak a vágyaimban létezett ez a kép, de tavalyelőtt – mivel döntenem kellett, hogy ha a kislányom óvodás lesz, elmegyek-e valahova dolgozni, vagy önállósítom magam – elindult bennem a gondolat, hogy elkezdem felderíteni a dolgokat. Hogy egyáltalán, mi a módja, mennyibe kerülhet. Mivel Magyarországon szereztem meg a végzettségem, ezért először ezzel kellett zöld ágra vergődni. Mire utánajártam mindennek és sikeresen letettem egy szakmai különbözeti vizsgát, beütött az első hullám.

Összefogás

Persze mérges voltam, ugyanakkor örültem is, hogy nem haladtam még annyira előre, így időm is volt kicsit jobban átgondolni mindent. Ahogy lehetett, elindultam üzlethelyiségeket nézni és szinte rögtön ráakadtam egy bájos kis helyre, amibe nagyon beleszerettem. Sajnos azonban, ott olyan műemléki előírások voltak, amelyek miatt ellehetetlenült a folytatás, viszont akkor már nem tudtam visszalépni a vágyakozás állapotába. Ráléptem az útra és azt éreztem, mennem kell tovább!
Amikor megtaláltam ezt a helyiséget, a sors összehozott egy magyar sráccal, aki szintén ekkor készült kávézót nyitni egy másik városban, és mivel már sokkal előrébb járt nálam, segítséget kértem tőle. Készséges volt, de a legnagyobb segítséget azzal adta, hogy bemutatott Feri bácsinak, akit azóta már a mentoromnak tekintek. Ő a vendéglátás igazán nagy tudora, akinek több étterme és catering cége is volt. Ma már nyugdíjas, de mindenre tudja a választ, remek ötletei vannak, és abszolúte képben van mindennel. A hivatalokban való eljárástól kezdve, a gépek kiválasztásán keresztül, a kétkezi munkáig rengeteget tett hozzá a Cake.Me-hez. Ő is a csapatom tagja.

Elég sokba került, míg eljutottunk a nyitásig: a teljes felújítás, a berendezések, a könyvelő, az engedélyek, az első árukészlet, stb. Fel kellett vennem egy 15.000 eurós hitelt – de itt nagyon jó kondíciókkal tehettem ezt – és 5000-rel járult hozzá az ingatlan tulajdonosa a költségekhez, mert például nem volt villany- és gázóra.
És óriási hálával tartozom a nagyszüleimnek, akik a kis megtakarított pénzükből adtak nekem egy igen tekintélyes összeget, hogy megvalósulhasson az álmom.