Magyar sikertörténet Ausztriában

Ausztriában könnyebb, de nem könnyű

A születésnapomon nyitottam, és pontosan két nappal később lépett életbe az újabb lockdown – ami azóta is tart. Azt nem állítom, hogy nem ért sokként az újabb lezárás. Ugyanis a tavaszi után az volt az általános nézet, hogy olyan karantén nem jöhet még egyszer. Így ezzel nem is számoltam.
Az egyetlen szerencsém, hogy az elviteles nyitva tartás engedélyezett, így nem kellett lehúznom a redőnyt. De persze egy csomó olyan dolog – workshopok, születésnapok, stb. – azonnal kiesett, ami az üzleti tervben komoly tételként szerepelt, szóval nem könnyű hozni a számokat. Sőt, lehetetlen…

Itt Ausztriában igényelhető ugyan a teljesítménykiesési hozzájárulás, de ez csak azokra érvényes, akik 2019-ben már működtek, ugyanis az akkori forgalmukat veszik alapul, tehát ez sajnos rám nem vonatkozik, hiszen én 2020-ban nyitottam. De kétség kívül az itteni vendéglátósok sokkal jobb helyzetben vannak, mint az otthoniak.
És azért van olyan segítség is, amit én is igénybe vehetek. Ilyen a ’Kurzarbeit’, ami védi a munkavállalót és könnyebbség a munkaadónak is. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottam továbbra is negyven órára van bejelentve, de mindössze tizenkét órát kell dolgoznia, mégis megkapja a fizetése 90 százalékát. A nehézség annyi, hogy ezt egyelőre nekem kell kigazdálkodnom, viszont később az állam visszaadja a bér 2/3-ad részét.
Egyébként azt gondolom, most az ilyen kisvállalkozások tudnak életben maradni, mert nekünk nincsenek olyan óriási kiadásaink, mint egy nagyobb volumenű üzletnek. Én például akár egyedül is tudok dolgozni. Elvben persze, mert azt nagyon megsínylené a családom, de elvileg meg tudnám oldani. Most, hogy nincs ovi, eleve nehezebb a helyzet, de számíthatok a férjemre, imádnak együtt lenni Biankával.

A nagyszülők büszkesége 

Hogy mire számítok? Az általános nézet az, hogy jó esetben egy év, mire megtérül egy ilyen üzlet nyitása. Nem tudom, hogy alakulnak majd a dolgok, hiszen ez ’békeidőre’ vonatkozik, és egyelőre hetekre látok csak előre. De nem bántam meg, hogy belevágtam, akkor se, ha most nehéz.
A karácsony hozott egy kis fellendülést, majd a február is egész jól alakult, de a nagyböjt – az osztrákok rednkívül vallásosak és komolyan betartják -, valamint az újabb és újabb szigorítások miatt az elmúlt hetek nem voltak túl fényesek. Tisztában vagyok vele, hogy ez amúgy is mindenhol a leggyengébb időszak, csak nehéz így, hogy nem tudni, meddig tart ez az állapot. Pedig a visszajelzések jók, sok dicséretet kapok, úgy érzem, megszerették a helyet, a sütijeimet, ami talán annak is köszönhető, hogy én egy modernebb irányvonalat képviselek, mint a város régebbi cukrászdái; illetve figyelek a különböző érzékenységgel élő vendégekre is, sőt van vegán kínálatunk is.
Most a húsvét ismét hoz egy kis élénkülést, és abban bízom, hamarosan a teljes nyitás is eljön.

Meglehetősen eltökélt tudok lenni, úgyhogy nem fogom feladni! Nem csak a makacsságom miatt, hanem azért se, mert teljes szívemmel hiszem, hogy ha egyszer túljutunk ezen a világjárványon, az enyém lesz a város legnépszerűbb kávézója. A nagyszüleim már így is büszkék rám, de a legnagyobb boldogság az lenne, ha együtt sütizhetnénk a Cake.Me teraszán.

Sorozatunk előző cikkei: 
Ajándékból biznisz
Misszió és üzlet egysége