„Makói idill” (14. rész)
1913 nyarán még jó a kedélye, örült hogy haza, vagyis az otthonától harminc kilométerre lévő Makóra került. A makói évek serkentőleg hatottak művészetére.
Falusi csönd zenél nekem
Esős napon, mély éjeken.
Nem látogat láz, szenvedély,
De a csönd csak zenél.
(Makói idill, 1916)
Alig kezdte meg Makón a tanítást, betegsége felülkerekedett jó közérzetén, és szokásos önfeladási kényszer lesz ismét úrrá rajta. Már november 15-től kénytelen volt szabadságra menni, egészen január 15-ig tartózkodott otthon. Kiss Józsefnek, az idős jó barátnak írja: „súlyos idegkimerülés címén orvosaim letiltottak egy ideig a szellemi munkától.” Emberkerülő lett, csak a gimnáziumban lehetett látni; otthon ült albérleti szobájában. Néhány nappal újabb öngyilkossági kísérlete előtt egyik kollégája egy újsághírre hívta fel figyelmét, melyben Juhász költői tehetségét méltatják. Juhász Gyula így reagált erre: „Csak volt”. 1914. március 4-én felutazott a fővárosba. Elutazásáról, melyet a menekülési kényszer újabb megnyilvánulásaként minősíthetünk, nem szólt senkinek. Egyszerűen fogta magát, s felszállt a Pestre közlekedő vonatra. Eltűnését csak egy nap múlva vették észre kollégái.
Juhász Gyula a Csokonai utcai Nemzeti Szállóban vett ki szobát. A személyzetnek feltűnt idegessége. „A szobájában gyorsan levetkőzött, a revolverét az éjjeli székre tette, az órát fölhúzta, és fél nyolcra igazította. Még látta a falon az olajnyomatot, amely vígan hazatérő aratókat ábrázolt, koszorúsan, ökrös szekérrel; eszébe jutott, hogy gyermekkori ágya fölött is ez függött, és már aludt is, mélyen, álom nélkül, mert két napja virrasztott, és halálosan elfáradt a tervezgetésben. Riadtan ébredt az éles csengetésre, mintha az örökkévalóságból eszmélne az életre, amelynek végéhez ért éppen; az inget hirtelen széthúzta mellén, a revolvert gyöngéden, de határozottan magára emelte-az udvaron porolni kezdett valaki-, egy puffanás, azután egy robbanás, mintha a szobával együtt a világot vetné ki sarkaiból; az egyik karját nem érezte, mintha hirtelenül leamputálták volna, valami csengett a fülében, az orrában rettenetes puskaporbűzt érzett, mint a pokolban, és még hallotta, amint a portás dühösen kiáltott a lépcsőkön: <>”
Hozzászólás zárolva.