Mama csak négy van
Mindenkinek négy mamája van. Az egyik a hús-vér mama – akit érzékelünk. A másik az álom-mama. Aki valójában Ő szeretne lenni. A harmadik az, akit mi szeretnénk, ha lenne, lett volna. A negyedik a titok-mama.
Olyan ez, mint egy varázsgömb. Ahányszor csak belenézünk, mindig mást mutat.
Van imádott mamánk.
Van gyűlölt anyánk.
Van gondoskodó mamánk.
Van bűntudat-anyánk.
Van fojtogató, van tejet adó, van síró-nevető, van vágyott-rivális anyánk.
Akinek kétsége lenne, adja fel: az élethez-ételhez, az anyaghoz, a valósághoz, egyszóval önmagunkhoz való viszonyunk talpköve, fundamentuma, alfája és ómegája az anyánkhoz való viszonyunk. Vagy az Ő viszonya hozzánk.
Fromm ír erről a Szeretet művészetében. S találó ez a szó: művészet. Minden anya művész, s gyermeke a műalkotás.
Egyedi, utánozhatatlan és tökéletes – a maga nemében. Csak meg kell találni hozzá a kódot.
Meg kell teremteni azt a tiszta, átható érző-látó pillantást, amelytől minden világos és érthető lesz.
A fájdalom, az el nem fogadás, a hiány, és a másik oldalon a kinyújtott, simogató kéz, a melengető mosoly, a könnyeken átragyogó szeretet-féltés.
Igen, a titok-mamáról írok. Nevezhetnénk Ősanyának is. Isten anyának. Hisz életet teremteni isteni adomány-képesség. S fogantatásunk pillanatától ennek az istennek a kezében vagyunk, s az ő pillantását, hangját keressük,vele viaskodunk amíg él. Amíg élünk. Minél kevesebb bennünk a meg nem értés, az indulat, a félelem, annál pontosabban igazodunk el a varázsgömbbe pillantva. S minél tisztábban látjuk-halljuk őt, annál közelebb kerülünk saját, valódi énünkhöz.
A titokhoz. Amely alig várja, hogy megfejtsék: anya csak egy van. Szeretetnek hívják.
Hozzászólás zárolva.