Facebook hozzászólás
199

Már Dél-Afrikában jár a félárva Picúr!

Kóborlásaival együtt csaknem 16 ezer kilométert tett meg egy webkamerával is ellátott magyar fehér gólya. A fiatal madár a közismert nagyhalászi gólyafészekből származik, de a Nógrád megyei Rimócról indult vándorútjára.

Picur élettörténete közismert. A fiatal madár anyja május közepén áramütés miatt elpusztult, s  mivel a négy, akkor pár napos fiókát az apjuk egyedül nem tudta volna felnevelni, tűzoltók segítségével kimentették őket a fészekből. Előbb a nyíregyházi állatparkba, majd a hortobágyi Góréstanyára kerültek. Innen hozták őket júniusban Nógrádba. Picur a rimóci fészekbe, testvérei közül egy Balassagyarmatra, kettő pedig Ludányhalásziba került „nevelőszülőkhöz”.

A gólyák több ezer kilométert is repülnek Kép: Pixabay

A jeladóval ellátott gólya a Wesel folyótól keletre fészkelő fehér gólyák megszokott útvonalán, a Boszporusz felett hagyta el Európát, keresztezte Anatóliát, majd a Közel-Kelet Földközi-tengeri partvidékét követve érte el a Nílus-völgyet. Egyiptomban dél felé fordult, a szeptembert pedig már Szudánban töltötte: előbb a Nílus-völgy és Eritrea között húzódó száraz szavannákon „kóborolt”, majd nyugat felé tett egy hosszabb kitérőt. Innen Dél-Szudánon, Etiópián, Kenyán, Tanzánián, Zambián keresztül, – egy rövid szakaszon Mozambikot is érintve, – Zimbabwéba érkezett. A Hwange Nemzeti Parkot elhagyva Botswanán át Dél-Afrikáig repült, jelenleg Johannesburgtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra egy szarvasmarha-tenyésztő vidéken tartózkodik.

Mint a Madár – te is fogadj örökbe egy farkast!
Annak ellenére, hogy a farkas védett állat Magyarországon, és kilövése többéves börtönbüntetéssel sújtható, orvvadászok mégis pusztítják őket. Most azonban összefogás indult, amely az illegális farkaskilövések elleni harcra hívja fel a figyelmet. Erdei Zsolt is az ügy mellé állt!

„Az első magyar gyűrűs fehér gólyát 1909-ben lőtték le Dél-Afrikában. Ezt a madarat Erdélyben, a Háromszék vármegyei Hídvégen jelölték. Az esetről a madár elejtője hirdetést adott fel a Times című lapban, amelyre Herman Ottó válaszolt. Ezután 1917-ig 34 magyar gyűrűs példány került meg Dél-Afrikában, ezek egy részét persze nem a mai határokon belül jelölték. Azóta viszont mindössze 16 madár előfordulása bizonyosodott be, az elmúlt negyven évből csak kilenc ilyen eset ismert. Ez azt is jelezheti, hogy a magyar fehér gólyák egyre rövidebb vándorutakra vállalkoznak, sőt áttelelésük is egyre gyakoribb.” – mondja Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-nek.
Ez idáig Picur az egyetlen GSM-alapú jeladóval ellátott fehér gólya, amelyik eljutott Dél-Afrikába Rimóc községtől csaknem 16 ezer kilométert téve meg négy hónap alatt. Egy másik fiatal példány, Keszi a szudáni szavannákig Picur útvonalát követte, de onnan Eritreán, Etiópián és Szomálián keresztül folytatta útját dél felé, jelenleg Kenya északi részén van.

Jelenleg is az Ipoly-völgyben időzik a Január nevű madár, ami onnan kapta a nevét, hogy ez év januárjában érkezett róla az első jelentés a Szécsényhez tartozó Pösténypusztáról. Idén is áttelelésre készül, ez a jelenség mind gyakoribb a fehér gólyák között.

Így néz ki Grumpy, a világ legmorcosabb és leggazdagabb macskája!
Ahogy ez a macska néz, nem néz úgy senki! Ám ezzel az ábrázattal gazdaggá tette gazdiját, mintegy hatvannégymillió fontot – vagyis 25 milliárd forintot – hozott a konyhára Grumpy Cat, az interneten elhíresült morcos macska.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!