Facebook hozzászólás
42

Mici Mackó a Pozsonyi úton…

No nem egészen, mindenesetre a Pozsonyi Pagony elnevezés legalább is sejteti, hogy itt valami gyerekszagú dologról van szó. A Pozsonyi Pagony egy könyvesbolt, kifejezetten gyerekek számára, és mondhatom a maga nemében együlálló.

Ez utóbbi persze nem dicsőség dolga, inkább csak tény, tény tény. Mert a napokban megnyílt gyermekkönyvesbolt valóban az első az országban. Nem is értem eddig miért nem jutott eszébe valakinek ez a kézenfekvő ötlet. Hiszen például a Szabó Ervin hálózatnak van gyermekkönyvtári fiókja. Mindegy, a lényeg az, hogy immár a Pozsonyi út 26. Sz. alatt ( XIII. kerület, a körúttól pár percre) reggel tíztől este hétig bármikor betérhetünk ide olvasgatni, nézelődni, beszélgetni, előadásokat hallgatni és vásárolni persze.
A Pozsonyi Pagony szándéka szerint több kíván lenni könyvesboltnál, fórum, találkozási pont is szeretne lenni, kiinduló és érkezési pont. A megcélzott réteg 0-14 év és csatolt részeik. Ottjártamkor hat-nyolc család lakta be, a nagyon-nagyon barátságos teret, s mondhatom senki nem unatkozott. A rengeteg könyv, video, CD, kazetta, a kényelmes ülőalkalmatosságok, a lakályos kis kuckó mind azt a célt szolgálta, hogy aki oda betér ne távozzon üres kézzel és lélekkel. A pagonyban egyébként rendszeresen lesznek előadások is, legközelebb november 10-én háromkor a Harry Péter pályázat díjnyerteseiből tartanak felolvasást.
Némileg sajnálom, hogy túl vagyok a gyerekkoron.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a…

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra…
1 / 631

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!