Milliókat nyerhetsz most, ha pénzügyekre tanítod a gyereket!
Az OTP Fáy András Alapítvány az OTP Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdet a legjobb digitális megoldások felkutatására. A pályázaton szinte bárki elindulhat, és elegendő a megálmodott projekt ötletével 2018. január 15-ig online jelentkezni.
Az OTP Fáy András Alapítvány már 25 éve dolgozik a felnövekvő generáció pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteinek fejlesztésén. Eddigi munkájuk eredményét számos hazai és nemzetközi elismerés, egyre bővülő partnerhálózat, illetve több mint 100 ezer pénzügyileg felkészült fiatal tanúsítja. Az Alapítvány a világon egyedülálló módon oktatja az iskolásokat gazdálkodási ismeretekre.
A tantermi, illetve a Budapesten és Nyíregyházán működő OK Oktatási Központokban zajló személyes oktatást most azonban szeretnék digitálisan megvalósítható programmal is kiegészíteni. Elsősorban olyan anyagokat várnak, amelyek segítségével a 12-22 év közötti célcsoport szórakozva válhat felelősen gazdálkodó, pénzügyileg megfontolt felnőtté. A játékosság, kreativitás, innovatív megközelítés kiemelten fontos. Így közösségi médiás programmal, applikációval, gamification-projekttel vagy akár VR-megoldással is lehet jelentkezni 2018. január 15-ig a www.fayotletpalyazat.hu honlapon keresztül.
„Ahogy az OTP Banknál, úgy az általunk életre hívott Alapítvány életében is egyre fontosabbak a digitális megoldások. Ma már nem elég a fiatalokat az offline térben, és csak klasszikus edukációs aktivitásokkal elérni. Ezért szeretnénk nyitni pénzügyi oktatásban a játékosság, az innováció és az Internet felé. Az OTP Fáy András Alapítvány munkáját eddig is az újszerű gondolkodás, a gyermekközpontúság határozta meg, és ezt szeretnénk most egy újabb szintre emelni. Tudjuk, hogy sok alkalmazás, játék, szoftver és program létezik már, azonban azt is tudjuk, hogy a legjobb még nem született meg. Reméljük, hogy azt pont az egyik olvasó ötlete alapján, vele karöltve fogjuk megvalósítani” – mondta Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke.
A pályázaton minden 14. életévét betöltött természetes személy elindulhat, sőt az sem kitétel, hogy ő maga meg tudja valósítani az ötletét. Tehát a lehetőség most tényleg bárki számára adott. A legjobb projektet az OTP Fáy András Alapítvány elismert szakemberekkel valósítja majd meg. Így akár középiskolás diákok, kollégiumi szobatársak vagy akár a számítástechnikában teljesen járatlan szülők is pályázhatnak.
„Az Ötletpályázat életre hívásával a legfőbb célunk olyan megoldásokat találni, amelyek valóban támogatják és jobbá teszik a 12-22 éves célcsoport életét. Szándékosan hagytunk tág teret az elképzeléseknek, a nyertes pályázat az élet bármely területéről érkezhet. Mindössze annyit kérünk, hogy a benyújtott ötlet legyen digitálisan megvalósítható, innovatív, a fiatal célcsoport számára érdekes, izgalmas, és valamilyen módon érintse a pénzügyi kultúrafejlesztést.” – nyilatkozta Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Az Ötletpályázat összdíjazása bruttó 38 millió forint, amely a versenypályázatra beküldött, formailag elfogadott pályamunkák között a következő módon oszlik meg: a pályázat nyertesének fődíja bruttó 15 millió forint, továbbá az OTP Fáy András Alapítvány – a zsűri javaslata alapján – bruttó 23 millió forintot oszt szét a Mentor Programba bekerült, arra érdemes pályázók között.
Hozzászólás zárolva.