Milyen érzés meggyilkolni egy macskát?

A lovam: hatalmas, lobogó sörény, szabadság, féktelenség, vadság. Furcsa, szürreális állat: két patája az Ég fel néz, mintha elrugaszkodna a földtől.  Messziről szemlélem, nem mertek a közelébe menni, pedig nagyon vár. Az egész játék alatt hív, könyörgőn néz felém. Én alig merek ránézni. Félek a szabadságtól? Félek a kötöttség nélküli élettől? Talán…

Vágyom olyanná válni, de remegek is a félelemtől.

A macska: abszolút negatív állat számomra. Nem-szeretem-dög ebben a játékban. Törleszkedik, hízeleg egy kis simogatásért és ennivalóért, aztán, ha az érdeke úgy kívánja, odébbáll egy kis jó a legnagyobb ellenségemhez. Rühes dög. Nem tudom, miért, de egy macskát csak nőként tudok elképzelni.

A kiválasztott játékosom nagyon jól játssza a rá osztott szerepet: simul, a lábamnál van állandóan, terhesen tekeredik körém, és lerázhatatlan. Simogatást, szeretete vár, és képtelen nélkülem élni. Az sem zavarja, hogy legszívesebben odébbrúgnám. Jóérzésű állatvédőktől, elnézést kérek….

Pár perc után már nem bírom, ráordítok: „Menj már…hagyjál már.” De nem ereszt. Szabadulnék tőle, ő megfojt. Várja, hogy szeresem, etessem, gondoskodjak róla…irtózatos teher.

Ki vagy te? Mit jelképezel az életemben?- zakatol az agyam.

Nem ereszt, ordítanék, kitartóan csimpaszkodik belém. Idétlenül állok, várom, hogy történjen valami. Segítséget kérőn meredek a csoportvezetőre, aki higgadtan közli: „Ez a macska nem ereszt. Mit  csináljunk vele?”

Legszívesebben megölném – kiráz a hideg. Nem, ezt nem lehet…

Megkötözöm-fut át az agyamon. Hozzákötözöm egy kötéllel egy székhez. Hiábavalóság.

Az én macskám elképesztően kitartó. Egyszerűen felemeli széket, és a teherrel együtt jön utánam. Úristen. Nem bírok megszabadulni tőle soha.

Igen, ez a macska is, mintha én lennék:.talán a görcseim, szorongásaim, kötöttségeim, amik  lerázhatatlannak tűnnek? Hiába a fondorlat, lopakodnak utánam.

Végül drasztikus döntés következik: végleg meg kell tőle szabadulnom. Bezárom egy hegybe.