„Milyen volt a kapcsolat édesanyjával?”
Ez az első kérdés, melyet bármely szakember feltesz, ha lelki problémák jelennek meg. De miért ilyen fontos az anya és gyermek kapcsolata? Azért, mert meghatározza a személyiségünket, a világhoz, a társakhoz való emberi viszonyulást.
Ha a gyermek nem kaptam meg piciny korában az odafigyelést, a szeretetteljes, meleg légkört, akkor nem alakul ki benne az „ősbizalom”, kevésbé lesz nyitott, nem tud megfelelően bízni embertársaiban, nehezebben alakít ki párkapcsolatot. A gyermekkorában sérült fiatal felnőtt úgy érzi, hogy ő nem szerethető, és magából is hiányolja a szeretni tudás képességét. Önértékelési zavarokkal küzd, hiányzik belőle az egészséges magabiztosság.
A túl féltő, erőszakosan szerető anya, nem tudja majd elengedni gyermekét felnőtt korában sem, akkor is az ő drága, dédelgetésre szoruló nagyfia vagy nagylánya lesz, aki emiatt nem tud a saját lábára állni, nem tud családod alapítani. Számtalan konfliktus forrása lehet az anyához fűződő kapcsolat, sok házasság ment tönkre már emiatt.
Végső soron az anya-gyerek kapcsolat egy nagyon erős minta, meghatározza, milyen szülőkké válunk. Ha jó ez a példa, akkor segít, de ha nem, akkor nagyon kemény erőfeszítés kell, hogy másmilyenek tudjunk lenni.
„Az emberi személyiség fejlődésének van egy sor korai feltétele, amit a környezetnek meg kell adni ahhoz, hogy a személyiség egészséges módon ki tudjon bontakozni. Ilyen feltétel a csecsemővel való testi kontaktus és érzelemteli foglalkozás, a kommunikáció. A szülői család az, amely ezt nyújtani tudja és szokta is” – mondja Buda Béla, pszichológus. Összefoglalva: ezért olyan fontos az „fránya” anya-gyerek kapcsolat!
Hozzászólás zárolva.