Mit utálnak a férfiak az együttélésben? Megkérdeztem

A párkapcsolat mindig két emberen múlik, és az én esetemben, ha végiggondolom az életem, talán jobban múlik rajtam az egész. A lényeg, hogy ha két ember igazán együtt akar lenni, akkor nagy dolgokat is meg tudnak oldani, ha viszont nem igazán valók egymásnak valami miatt, akkor bármin össze tudnak veszni."

Negyvenes férfi, már egy házasságon túl szintén a lényeget fogalmazta meg:

"A nőkkel az a legnagyobb baj, hogy nélkülük nem lehet élni. Ezek után a panaszkodás kicsit olyan, mintha amiatt sírnánk, hogy a banánnak héja van… Persze azért van, amit mi fiúk másképpen szeretnénk: Egy vitát ne zárjunk le azzal, hogy "csak". Az ilyen érv egyszerűen logikátlan.

A hajszín árnyalatának változását nem észrevenni nem bűn. Ne legyen bántó, ha az autóvezetést más módon képzeljük el, és ennek hangot is adunk. Van aki szeret bevásárolni, van aki max. a műszaki boltban. Ez sem bűn. Nem baj az, ha szeretem az anyámat, és néha meglátogatom. Ettől még nem akarok Vele élni!"

Mégsem olyan szörnyű a helyzet- legalábbis a megkérdezett férfiak szerint, akik között van olyan, aki már a házasságba is belekóstolt, de olyan is, aki évtizedek óta keresi az igazit. Ahogy öregszik az ember és tapasztal, egyre elfogadóbb és megértőbb- legalábbis a fentiek ezt sugallják.

Az együttélés (akárhogy is nézzük) nagy türelmet kíván mindkét fél részéről, személyiségünk részének, egészének feladását.

A klasszikus férfitémák: "hadd legyek már jóban az anyámmal", "hadd ne kelljen észrevennem mindig, ha fodrásznál voltál", "hadd ne kelljen mindig bizonygatnom, hogy sovány vagy" stb. mindig is megmaradnak, hiszen mindannyian tudjuk – hogy egy klasszikust idézzek-, a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek…