Facebook hozzászólás
225

Most mindenkit bevisznek az erdőbe

Országszerte több, mint 150 programot kínálnak az érdeklődőknek a ma kezdődött Erdők Hete alkalmából. Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy a magyar erdőket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. 

„Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” –  ez az Erdők Hete jelmondata, amely összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait. A Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Mindezt az erdőket legjobban ismerő, szakavatott vezetők, az erdészek segítségével, akik napi munkájuk csodáit osztják meg az érdeklődőkkel.

Kép: Pixabay

Az Erdők hetére kilátogatók megtudhatják többek között, hogyan születtek az ország erdei, mely fafajok képesek gyökereikről kihajtani, vagy éppen hogy milyen „sebességgel” vándorolnak az erdők a klimatikus változások hatására.
A kifejezetten gyerekeknek szóló programok – az erdei iskolai szakvezetések, játékos erdei tanórák – mellett számos, felnőtteknek szóló és családi rendezvényt is tartanak.

A Körösök mentén a muzsika hangjai is felcsendülnek az erdőben, de lesz erdészeti nyílt nap, arborétumi séta, fafaragó kiállítás és az éjszakai égbolt csillagaival is megismerkedhetnek az odalátogatók.
Az október 4-ig tartó rendezvénysorozat megnyitóját a Zala megyei Csömödéren tartják, ahol az erdei kisvasúton működő Zakatoló Erdei Iskola programjain vehetnek részt az érdeklődők.
A 19. Erdők hete részletes programja a www.erdokhete.hu oldalon olvasható.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!