Múltidézés

Szeretteink emlékét nem csupán szívünkben őrizzük, hanem gondozzuk sírjaikat, s ha tehetjük sírkővel, síremlékkel fejezzük ki ragaszkodásunkat, mutatjuk meg a temetőbe járóknak, ki volt ő életében.

 A szeretve tisztelt művészeknek, történelmet író államférfiaknak még ma is gyakran a kortárs művészek állítanak életüknek, pályafutásuknak, munkásságuknak kőbe faragott emléket. Különösen jellemző volt ez az elmúlt évszázadokban.

Nem véletlen hát, hogy a világ számos városában egy-egy temetőbe a turisták is ellátogatnak. Nem csupán azért, hogy leróják tiszteletüket és kegyeletüket, hanem, hogy megcsodálják a korabeli művészek alkotásait, melyek éppúgy hozzá tartoznak az adott ország kulturális örökségéhez, történelméhez, mint a múzeumok, vagy az építészeti alkotások.

A párizsi Pere Lachaise temető a világ egyik leghíresebb és leglátogatottabb temetője. A ma már 44 hektáros temető egykori területe már a XII. században a párizsi püspökséghez tartozott.

A jezsuita rend a XVII. század elején kapott itt területet, s kapta meg az egykoron ott állt pihenőházat, melyet átalakítottak és kibővítettek. Itt élt és dolgozott XIV. Lajos egyházi tanácsadójaként La Chaise atya (farnciául Pere), akiről a mai temető a nevét kapta.

1762-ben azonban Jézus társasága, egy ki nem fizetett adósság miatt, kénytelen volt eladni a területet, mely különböző magáncsaládok kezén volt, egészen 1804-ig, amikor Nicolas Frochot a szajnai kerület prefektusa, Párizs városa nevében meg nem vásárolta. Az akkor már 17 hektáros terület így lett Párizs városának keleti temetője.

Ám a párizsiaknak nem nagyon tetszett, hogy a várostól ily messze (akkor még jóval a városon kívül volt az, ami ma már a francia főváros 20. kerületén belül van) temetkezzenek.

 A prefektus ezért elhatározta, megpróbál egy kis „reklámot” csinálni a temetőnek. Nagy pompával, és szertartással áthozták a temetőbe Héloise és Abélard, Moliere és Lafontaine földi maradványait 1817-ben.