Négyévesen vesztette el a szüleit, árva és gyászol

Az egyik ilyen tizenéves lány történetét nekem is elmesélte az édesanyám. Nóri alig volt hároméves, amikor édesapját elvitte a rák, rá egy évre pedig az anyja hunyt el autóbalesetben. A nagyszülők már nem éltek, a távolabbi rokonok pedig nem akartak bajlódni egy újabb gyerek felnevelésével, így a kislány intézetbe került. Soha nem fogadták örökbe, nagykorúságáig állami falak között nevelkedett. És saját bevallása szerint a gyász végigkísérte az életét, ugyanis annak idején senki sem magyarázta el neki, mi történt, senki nem segített feldolgozni a veszteséget.

Hogyan is állnak a gyerekek a halállal, a gyásszal? Általában a felnőttek óvják a kicsiket mindenféle halállal kapcsolatos információtól, ha haláleset történik a családban, sokan azt mondják a gyerekeknek, hogy az a valaki csak hosszú időre elutazott, elköltözött. Hiszen így nincs meg a véglegesség érzete, ez nem viseli meg annyira a gyerekek lelkét. Vagy mégis? Jól tesszük, ha nem beszélünk nyíltan a halálról?

A pszichológusok szerint baj lehet abból, ha nem ismertetjük a kicsikkel a halál tényét, ugyanis a feldolgozatlan gyász később komoly lelki problémákat tud okozni. Beszélnünk kell tehát erről, ám ehhez figyelembe kell vennünk, mit is tud a gyerek a halálról.

Ez pedig korfüggő. Hat-hétéves korig a gyerekek számára a halál megfordítható, abból vissza lehet térni. Úgy gondolják, hogy a halott saját akaratából újra élhet közöttünk, hiszen a felnőtt mindenható lény. Sokan személyes sérelemként érzik a szerettük eltávozását, úgy hiszik, a felnőtt miatta döntött úgy, hogy elmegy, és nem jön vissza többé.

Nyolc-kilencéves kortól kezdik igazán megérteni, hogy a halál végleges, visszafordíthatatlan. Sokaknál ez a felismerés halálfélelemmé alakul át, ezért is félnek a sötétben, ezért nem szeretnek egyedül maradni.

De mit tehet a szülő, hogy a gyermekének könnyebb legyen feldolgozni egy halálesetet, illetve megérteni magának a halálnak a fogalmát? Nem könnyű elmagyarázni egy hét-nyolcévesnek sem ezt, a kisebbeknek pedig még nehezebb. Ugyanis mindent a gyerek nyelvén kell megfogalmaznunk. Mondassuk el vele, ő mit gondol erről a dologról, és ha sír az elvesztett személy miatti bánatában, ne állítsuk le, nyugodtan engedje ki magából a szomorúságot, a gyásznak ugyanis természetes velejárói a könnyek. Ne tartsuk ezt gyengeségnek, felnőtt embereknél sem!