Nem bírta tovább, ezért felakasztotta magát. Miért így?
Anyám tömött, mint a libát, apámtól sűrűn kaptam a nyaklevest, a tesóm meg játékból állandóan fojtogatott… Csoda, ha ezek után én meg fel akartam akasztani magam? – panaszkodott elcsukló hangon egyik ismerősöm.
De ismeretes és kevésbé kíméletes "halálosztó" volt az ún.fojtógép is.
A "modernizált" kivégző módszerek között később már egyre népszerűbbé vált a hatékonyabb,- tarkólövés is…
Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb negatív érzelmű szólásunk is a torokhoz és a nyakhoz kapcsolódik.:
Vajon ki szereti, amikor "szorul a hurok" a nyaka körül, "nyakig merül a munkába vagy a tartozásokba", amikor "nyakon csípnek" bennünket, ha csalunk, hazudunk vagy menekülünk, és ezt követően "ki akarják tekerni a nyakunkat"?
És vajon mennyire elviselhetők azok, akik földhöz ragadt, "nyakas" emberek, "torkosak" és telhetetlenek, vagy éppen türelmetlenek és képesek pillanatok alatt a másik "torkának ugrani"?
Talán nincs olyan ember, "aki még sohasem vesztette el a fejét" és nem érzett késztetést arra, hogy akár "egy kanál vízben megfojtsa" az ellenségét. De annak se örülünk, amikor valamit le akarnak tolni a torkunkon… Néha képtelenek vagyunk mindent "lenyelni"…!
Azt mondják, hogy azoknak, akik az 5. csakrához kötődő betegségektől szenvednek, érdemes elgondolkodniuk a kommunikációjukon, félelmeik, szorongásaik okain. Előfordul, hogy ezek a születésükig (köldökzsinór rátekeredett), vagy éppen gyerekkori traumákig (vízben fuldoklás, fojtogatás, nyakon ütés stb.) vezethetők vissza.
A sok "horror" után azonban arról se feledkezzünk meg, hogy a bizalom és a felszabadultság érzése is társítható a nyakhoz…
Hozzászólás zárolva.