Nem elég csak szerelmesnek lenni…!
A kapcsolatunk elején nagyon szerelmesek vagyunk, összekötjük az életünket, gyerekeket is szülünk, és egyszer csak rájövünk, hogy boldogtalanok, elégedetlenek vagyunk, és nem tudunk kiteljesedni. Mi történik velünk?
Egy idő után kiderül, hogy a párok hiába szeretik egymást, a kapcsolatról kialakított értékrendjük, elképzeléseik eltérőek, hiányzik az összhang, ugyanakkor sok téves meggyőződés hatja át a gondolkodásukat, ami a kezdeti idealizálás és szelektív észlelés után igencsak erőteljessé válnak – írja Balázs Nelli klinikai szakpszichológus a pszichologuskereso.hu-n megjelent cikkében.
Először is sokan azt gondolják, hogy a szerelem ad értelmet az életüknek, a szerelem boldogítja és teljesíti ki őket. A szerelmet kiegyenlítik a kapcsolatukkal, és amikor nehézségekbe ütköznek, megállapítják, hogy már nincs is szerelem, holott magát a kapcsolatot kéne újra definiálni.
Sokkal kevésbé frusztrálódnánk, ha már a kezdetek kezdetén meg tudnánk fogalmazni, hogy milyen kapcsolatot és életet szeretnénk.
Ha fel tudjuk állítani vágyainkat és élettervünket, akkor könnyebben tudjuk leellenőrizni a leendő partner beilleszthetőségét. Ha fő tervünk városban élni és dolgozni, akkor nehéz lesz olyan partnerrel élni, aki egész életében kint a mezőn töltötte a gyerekkorát és mindig is hiányozna neki a föld és az állatok közelsége.
Ha tudjuk, hogy a legfőbb vágyunk sok gyereket nevelni, akkor elég nehéz lesz hosszútávon összekötni az életünket olyan emberrel, aki nem szeretne gyerekeket nevelni. Hiába szeretünk valakit nagyon, ha ő soha sem segít be a háztartás vezetésbe, vagy utál nagy bulikon részt venni, vagy féltékeny minden táncpartnerünkre, de ő maga nem hív bennünket táncolni. Az a legjobb, ha a leendő partnerünk olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyeket nagyra értékelünk, a hiányosságai pedig nem olyan nagyok, hogy azok sértenék életünk fontos koncepcióit.
Azt is szoktuk gondolni, hogyha már van szerelem, akkor az esetleges félreértések, rejtett vagy nyílt problémák majd csak valahogyan megoldódnak, majd csak valahogyan rábeszéljük azt a másikat, hogy jöjjön el velünk arra a hegycsúcsra, vagy építse fel velünk álmaink házát, vagy majd csak kevesebbet fog inni, meg ha már meg lesz a gyerek többször ki fogja vinni a szemetet és nem fog naphosszat a barátaival chat-elni. Hisszük, hogy szorgalmasabb, udvariasabb, csinosabb, felelősségteljesebb lesz majd.
Vannak, akik évekig reménykednek a partner felnőttes viselkedésének megjelenésében, míg mások türelmetlenebbek és igen konkrét lépéseket tesznek a partner személyiségének megváltoztatása érdekében. Úgy gondolják, hogy a partnernek kutyakötelessége változni már csak azért is, mert ő a kiválasztott. Be kell bizonyítania, hogyha szeret, akkor meg is fog változni.
Jó tudni, hogy az emberek nagyon ritkán változnak meg mások kedvéért, még az igen magas motiváltság mellett is az emberek csak igen pici lépésekben képesek változni és csak nagyon ritkán változnak nagyot rövid időn belül. Sokkal jobb, ha olyan embert választunk társnak, akinek a hiányai és hibái nem kergetnek bennünket az őrületbe, inkább alapozzuk a kapcsolatunkat olyan társ választására, aki közelebb áll értékrendjeinkhez. Jó, ha tisztában vagyunk, hogy mi miatt választjuk épp őt, azért, mert annyira hasonlít saját szülőnkhöz, vagy azért, mert ő felel meg legjobban párkapcsolatunk szemléletének.
Sok gondot szoktak okozni a női/férfi szerepek körüli elképzelések és az is, hogyan definiálják a felek magát a kapcsolatban való élést. Ha ezek nincsenek közös nevezőre hozva, sok veszekedés keserítheti meg az amúgy szerelmes pár mindennapjait.
A jó szerelmi kapcsolat elengedhetetlen feltétele az önismeret és mások megismerése. Ha tisztáztuk értékeinket, elképzeléseinket és ehhez választjuk a potenciális szerelmesek köréből a lelendő társat, akkor megadtuk magunknak a lehetőséget a kiegyensúlyozottabb szerelmi kapcsolat megéléséhez. Ez azt is jelenti, hogy folyamatos megbeszélések és gyakorlások mellett tudjuk csak teljes mértékben kiélvezni az adott lehetőségeket.
Hozzászólás zárolva.