Facebook hozzászólás
48

Összeköltözés súrlódások nélkül – 5 tipp, hogy mindennek legyen helye a lakásban

A jól működő párkapcsolatokban egy bizonyos pontos biztosan felvetődik a kérdés: eljött az ideje, hogy összeköltözzünk? Nos, mivel minden pár más és más, nincs egy általános törvény azzal kapcsolatban, hogy mi az ideális időpont, de szakértők szerint minimum egy évet érdemes együtt kell töltenünk, mielőtt meghoznánk ezt a nagy döntést. A döntések sora azonban nem ér véget ezzel, hiszen az összeköltözés maga is egy kihívásokkal teli folyamat.

A következőkben ezt a témát járjuk körül: adunk néhány tanácsot, hogy a közös otthon kialakítása minél gördülékenyebb legyen és hogy eközben mind a lakás, mind a kapcsolatunk harmonikus lehessen.

Mielőtt pakolni kezdenénk…

Ha az összeköltözés gondolata már megszületett, akkor az első lépés a megfelelő kommunikáció lesz, illetve az ehhez kapcsolódó pontos tervezés. Kezdjük magával a költözéssel: ki milyen szerepet vállal ebben, hogyan oszlanak majd meg a feladatok és a költségek? Mikorra érdemes időzíteni? Ha pedig még a célállomás sincs meg, akkor a közös otthon helyszínét is meg kell találnunk, ami már önmagában is kihívás lehet.

Ezután érdemes egyeztetni a lakás elrendezéséről, és meghatározni, ki milyen szerepet vállal a kialakításban – ha mindkét fél tisztában van az elvárásokkal, könnyebben kerülhetők el a konfliktusok. Ezek elkerülése érdekében célszerű mindent előre, alaposan tisztázni. Tárgyaljunk meg olyan témákat is, mint a költségek megosztása, a takarítási feladatok elosztása, és az esetleges látogatók fogadása. Higgyük el: nyitott kommunikációval megelőzhetők a rejtett feszültségek, amelyek akár a kapcsolatunkat magát is alááshatják, ha nem vigyázunk!

5 tipp, hogy mindennek meglegyen a helye a közös otthonban

Eldöntöttünk, hogy összeköltözünk és minden gyakorlati, logisztikai és egyéb aspektust átbeszéltünk? Szuper! Akkor máris áttérhetünk a pakolásra és a konkrét feladatokra! Ha az alábbiakat tudatosan követjük, biztosak lehetünk abban, hogy mindennek meglesz a maga helye – és senki nem fog sértődötten belépni az új otthonba.

Kezdjük a szelektálással!

Biztosak vagyunk abban, hogy minden felnőttnek van az otthonában legalább néhány olyan ruha, berendezési tárgy vagy bármilyen kacat, amit nem használ, esetleg soha nem is használt. Mielőtt bármit is tennénk, először ezektől kell megszabadulnunk a saját háztartásunkban, és biztassuk erre a párunkat is! Ezzel sok felesleges körtől és fejfájástól kímélhetjük meg magunkat. A nem használt dolgokat ráadásul felajánlhatjuk jótékony célra, de akár el is adhatjuk azokat.

Vessük össze, amink van!

Miután már tényleg csak a szükséges bútoraink, tárgyaink és egyéb tulajdonaink vannak meg, vessük össze a két háztartást, és mérjük fel, hogy mink van, majd szortírozzunk! Ugye, semmi szükségünk nem lesz két kenyérpirítóra vagy épp négy éjjeli szekrényre? Itt máris jól jön, ha megfelelően tudunk kommunikálni: ne csináljunk személyes kérdést ebből, döntsünk pusztán objektív szempontok alapján! Ilyen lehet például az, hogy melyikünk dolga illik jobban az új lakásba vagy hogy melyik újabb.

Állítsuk össze tudatosan a tárolási lehetőségeket!

Ha már nagyjából látjuk, hogy mennyi mindent viszünk magunkkal, gondoljunk végig, hogy milyen tárolókra lesz szükségünk. Vegyük sorra a komódokat, szekrényeket, polcokat, de ugyanígy a tárolódobozokat, kosarakat és társaikat is! Amennyiben albérletbe megyünk, azzal is számoljunk, hogy ott mi minden vár ránk, amit esetleg felhasználhatunk. Ha úgy látjuk, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek nem lesznek elégségesek, itt az ideje, hogy beújítsunk néhány új tárolót, hogy mindennek legyen majd helye a költözés után is.

Tartsuk tiszteletben a másik prioritásait!

Nagyon fontos, hogy a sok szelektálás, szortírozás és válogatás során tartsuk szem előtt a másik érzéseit. Lehet, hogy a barátokról kapott vicces ajándék nekünk csak egy kacatnak tűnik, de a párunk számára emlék egy felejthetetlen közös hétvégéről. Ugyanígy, ha a kedvesünk gyűjti az illatgyertyákat, és ragaszkodik ahhoz, hogy mind a huszat magával hozza, ne kérdezzük meg sokadjára is, hogy biztosan mindegyikre szüksége lesz-e. Érezzük, hogy mikor kell visszavonulót fújni!

Kössünk kompromisszumokat!

Amikor azt tervezzük, hogy hová kerülnek a különböző bútorok és tárgyak, vegyük figyelembe mindkét fél szükségleteit, véleményét! Az olyan közös területek, mint a nappali vagy konyha, kiváló alkalom lehet a kompromisszumok megtalálására. Meglátjuk majd, milyen izgalmas feladat harmonikus egységgé alakítani a különböző művészeti alkotásokat a vicces ajándékokkal, a szárított virágcsokrokkal és a focis relikviákkal! Tartsuk szem előtt: a közös otthon azért van, hogy mindkét fél kényelmesen érezze magát!

A harmonikus együttélés kulcsa

Az együttélés során a rugalmasság és az alkalmazkodás is kulcsfontosságú. Ha problémák merülnek fel, próbáljuk meg megbeszélni azokat mielőbb, és közösen megoldásokat találni ezekre. A konfliktuskezelés és a türelem elengedhetetlenek a harmonikus együttéléshez. Továbbá ne feledjük, hogy időnként mindenkinek szüksége van egy kis énidőre – ezt tartsuk tiszteletben! Hadd menjen el a másik a barátaival szórakozni, hadd hívja át őket egy kártyapartira vagy hadd foglalja be a fürdőszobát pár órára, ha egy lazító fürdőt szeretne venni!

Végül, de nem utolsósorban ne feledjük: együttműködéssel és az egymás iránti tisztelettel elkerülhetők a súrlódások, és elkezdődhet egy kiegyensúlyozott és harmonikus közös élet.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!