„Próbáltam néha-néha a halált” (10. rész)
Juhász Gyula fiatal kora óta próbálkozott a halál meghívásával. Az első ismert eset, amiről tudunk, az 1907. februárjában történt: számkivetettségének első állomáshelyéről akart elmenekülni az élet elől.
„Öngyilkossági kísérletről” akkor beszélünk, ha a valaki a meghalás szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek következtében nem hal meg.” Az öngyilkossággal foglalkozó kutatók közül sokan, többek között Stengel is, éles különbséget tesznek öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet között. Stengel arra a következtetésre jutott, hogy az öngyilkossági kísérletet elkövető személyek eleve olyan szituációt igyekeznek teremteni, amelyben cselekményük könnyen észrevehető, s megmentésük is magától értetődik. Stengel szerint az öngyilkosságot elkövetők nem is akarnak meghalni, mert cselekményük hátterében szinte minden esetben kimutatható valamilyen életigenlő cél. Az öngyilkossági kísérlet „egyfajta pszichés reakciómód, az interperszonális kapcsolatok problémáinak megoldására”
Úgy gondolom, hogy a Ringel-féle preszuicidális szindróma jól alkalmazható Juhász Gyula öngyilkosságára. Ringel, a legnevesebb európai öngyilkosság-kutató, az öngyilkosságot „kóros személyiségfejlődés végeként” definiálja. Olyan szindrómát ír le, amely a szuicidum előtti állapotot több tünet révén előrejelezhetővé teszi. Az öngyilkosságot megelőző depresszió azonban nem mindig vehető észre; derült égből jövő villámként is érheti a környezetet. Ilyenek voltak Juhász korai önpusztító kísérletei. Ringel szerint finom megfigyelések mégis azt mutatják, hogy az öngyilkosságot közvetlenül megelőzi egy depresszív színezetű tünetegyüttes, amelyet Ringel preszuicidális szindrómának nevezett el. Ennek három fő összetevőjét emelte ki: a gondolatkör beszűkülése a negatív élményekre, a kifelé gátolt, önmaga ellen irányított agresszió, amely az emberi kapcsolatok elszegényesedése miatt sem talál kiutat; s végül fantáziálás az öngyilkosságról – ezekben a képzeleti játékokban az egyén regrediál arra a gyermeki szintre, amikor a halál még nem tűnik véglegesnek, visszafordíthatatlannak. Mikor 1929-ben felveszik Juhászt az idegklinikára, akkor is egy halállal kapcsolatos álmáról mesél orvosának: „Nemrég álmában egy igen sovány holttestet látott egy kriptaszerű üregben, felsóhajtott és másik oldalára fordult. Felébredve arra gondolt, hogy ez tulajdonképpen ő, az élőhalott.” A halállal kapcsolatos álmok versben is megjelennek. Megdöbbentő hasonlóságot figyelhetünk meg Máramarosszigeten írt sorai valamint a lévai tartózkodás korai időszakában keletkezett vers között:
Hozzászólás zárolva.