Rajtunk van a világ szeme!
Az október 23-án történt eseményekről íróink és költőink is megemlékeztek egy-egy szívhez szóló írásukban. Van, aki a forradalmi történéseknek aktív részese is volt. Most a legszebb négy irodalmi alkotásból idézünk. Mi így emlékezünk!
„Rajtunk van a világ szeme!
Mert, ugye, milyen érdekes
a forradalmi szent zene:
gyásszal, vérrel? S bár zengene
hat napon át ez a híres
magyar pokoltánc, melyben a kidőltek
vérben fekve hallgatják a földet,
és az élők, fegyverrel a kézben,
tankra hágnak, meghalni merészen:
talán még tapsolna is a világ
szegény magyarnak, hogy így kivágja
a legszebb forradalmi áriát!
Mi lesz még ebből? – zokogja a sok
szentszéki nagy, a farizeusok,
itt is, amott is hallatván szavuk,
kik nem a népet féltik, csak önmaguk!
De mi már tudjuk, mi lesz – csak magunk
leszünk! És magunk is maradunk!
S uralkodunk! Magyar nép, más urat
ne ismerj el magadon: csak magad!
Tudjuk, mi lesz, mert tudjuk, ami van:
Forradalom!
De hazánk minden kis zugaiban!”
(Jankovich Ferenc: Forradalom – részlet)
„Üdvözlégy magyar nép,
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonát fújja?
Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezer évben
vérrel és vassal tanítja zsarnokát.
(Sinka István: Üdv néked, Ifjúság!)
„Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén átlobog az emberi Géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. (…)
A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, melyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni; a művelődés szellemével pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek.
Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek; s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje.
Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nemkülönben jövőt álmodó költők, akik mind és mindig rendületlenül hívei vagyunk hazánknak.”
(Tamási Áron: Magyar fohász – Elhangzott a rádióban 1956. október 26-án.)
Hozzászólás zárolva.