Randevú a művészettel

Nagyon sok családi és gyermekprogramot tervezünk. Talán már e nyáron sikerül létrehozni egy gyermekmegőrzőt: míg a szülők rendezvényen vannak, mi a gyerekeket foglalkoztatjuk. A ház környezetében mintegy 130 ezer egyetemista tanul és lakik, akiket szintén ide akarunk szoktatni, és azt szeretnénk, hogy napközben is jól érezzék itt magukat. Egy internetes videotékát is tervezünk. A hangversenyterem karzatán 136 állóhely van, ahova diákigazolvánnyal 200 forintért lehet bejutni. Ha marad ülőhely, a diákok számára szintén ezen az áron kínáljuk a jegyet. Már a próbakoncertek során is rendkívül nagy volt az érdeklődés. Nagyon szeretném, ha sikerülne nyitott házzá válnunk. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, meg kell tudni nyernünk a közönséget. Szeretnénk minél több embert idecsalogatni, ami egyelőre nem lesz egyszerű feladat, hiszen a ház környezete csak 3-4 év múlva válik véglegessé. A környék építkezései ugyanis nem az ütemterveknek megfelelően történtek. Először a kongresszusi központnak, majd a szállodának, az irodaháznak és a lakóházaknak kellett volna felépülniük, és csak azután került volna sor a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája megépítésére. Fordítva történt.

A ház tulajdonosa Demján Sándor. Ez mennyiben befolyásolja majd az üzemeltetést?

Semmilyen kihatással nem lesz rá. Ő a létesítmény technikai üzemeltetését vállalta, a működtetés művészeti részét nekem kell megoldanom.

A tárca beleszólhat az Ön munkájába?

Önállóságot kaptam, s ehhez ragaszkodom is. Ahogy én sem szólhatok bele az önálló intézmények, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Ludwig Múzeum és a Nemzeti Táncszínház dolgaiba.

Ön 1981 óta a magyar zenei és színházi életben különböző vezető állásokat foglalt el.

Igen. A budapesti Tavaszi Fesztivál alapító tagja voltam, utána az Országos Filharmónia igazgatója lettem, onnan a Magyar Állami Operaházba kerültem vezető pozícióba, majd a Vígszínházban ügyvezető igazgatóként működtem, egy év óta pedig itt vagyok. Sajnos, nagyon későn neveztek ki.