Facebook hozzászólás
204

Reneszánsz divat Bikalon

Ugyan a látogatók több mint fél évezredet repülnek vissza az időben, ha beteszik lábukat az épülő bikali Reneszánsz Élménybirtokra, mégis rendkívül divatos ruhákba öltözött emberekkel találkoznak. Az öltözékek a reneszánsz kor „trendje” szerint készültek, de sokan ma is szívesen hordanák őket.

„16 év után nem volt könnyű döntést hozni, hogy bár a szabás-varrásnál maradva, mégis egy teljesen új területen próbáljam ki magam. Azonban annyira vonzott maga a Reneszánsz Élménybirtok „csodája”, és az új kihívás, hogy belevágtam. Ezt követően egy hónapon keresztül szinte folyamatosan a könyvtárban ültem, és a reneszánsz kori öltözeteket tanulmányoztam, majd elkezdtem tervezni a jelmezeket. Az volt számomra a legvarázslatosabb, hogy ugyan több mint 500 évvel ezelőtti „divatot” követünk, mégis sokan ma is szívesen viselnék, sőt viselik is ezeket az öltözeteket. Éppen ezért az a hosszú távú tervem, hogy az Élménybirtok tervezési, szabás-varrási feladatai mellett a nagyközönségnek is készítsek ilyen stílusú ruhákat, mert úgy tűnik, igen nagy igény van rá. Igaz, addig még sok feladatot el kell végezni, hiszen a Reneszánsz Élménybirtok jövő tavaszi megnyitójára még egyszer le kell gyártani az eddig elkészült majdnem 100 öltözetet, valamint újakat is kell készíteni” – teszi hozzá Mónika.

A bikali Élménybirtok szereplőinek 100 jelmezéhez eddig mintegy 600 méter textilt használtak fel, az egyszerű posztótól vagy lenvászontól, a legfinomabb selyemig vagy selyembrokátig. Hiszen jövő tavasztól az élménypark programjai alatt egyaránt találkozhatunk majd szegény paraszttal, kézművessel, nemessel, sőt magával Mátyás királlyal is, akiknek ruhái más-más anyagból készültek, attól függően, hogy mennyire voltak vagyonosak.

A ruhák szabása a reneszánsz korban hasonló volt, függetlenül a társadalmi hovatartozástól. A férfiaknak az öltözködés terén nem volt jó dolguk, hiszen ruháikban sokszor alig tudtak mozogni. Főként hideg időben posztóból, gyapjúszövetből varrták a nadrágokat. Ezek olyan pantallók voltak, amiknek a talpára ragasztották a cipőtalpat, így a cipő és a nadrág funkcióját is ellátta. Ám éppen ezért nem lehetett mosni, így a durva anyag és a megfelelő higiénia hiánya miatt sem volt kellemes viselet…

A hölgyek mell alatt vágott, majd lefelé bővülő ruhákat hordtak, nagy különbség csak az anyagban és a díszítésben volt. A szegények durva szövésű textíliából varrták ruháikat, de volt olyan, hogy szinte csak betekerték magukat egy lepedőbe. A kézművesek már jobb minőségű anyagokat használtak, finomabb vásznat vagy damasztot. A gazdagok pedig leginkább Itáliából hozatták a drága, puha selymeket.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!