Rózsika a piacon
Van az úgy, hogy az ember tudja előre, aztán mégis megteszi. Mert mohó. Mert kíváncsi. Mert nem bírja ki addig, amíg már lehetne. És megvan a baj. Vigyázni kell a tavasszal.
Csipkerózsikának is megmondták, hogy vigyázzon az orsóval, sőt meg is tiltották a szülei, hogy valaki még a palota környékére is orsót, vagy ahhoz hasonló dolgokat vigyen. Mégis bekerült.
Mégis megszúrta magát.
Mégis csak le kellett húzni néhány száz éjszakát és nappalt, amíg megérkezhetett a királyfi, száján a megváltó, ébresztő csókkal.
Aki pedig idő előtt érkezett fennakadt a sűrű töviserdőben.
Csipkerózsika és Csipkejózsika csak akkor találkozhattak, amikor annak eljött az ideje.
A mai csipkéknek nehezebb a dolguk.
A mesék tán el sem jutnak hozzájuk, ami a tévéből, filmekből, reklámokból mégis, az épp az ellenkezőjére tanít: habzsold az életet!
Kifelé figyelj! Teljesíts! Fogyassz!
Az élet mára olyanná vált, mintha videóról néznénk, gyorsított üzemmódban.
A mai csipkéket nem védi jótékony, természetadta töviserdő sem, hogy megvárhassák megéljék belső – természetadta – igényeiket, ritmusukat.
A mai csipkék a szemünk láttára őrlődnek fel a modern idők egyenszabású fogaskerekei között.
Fájdalmukról, tehetetlenségükről, csak tekintetük árulkodik a plázákban, a koncerteken, a videotékákban.
Tavasszal megnő az emberek boldogság-akarása.
Kétezer év hidege után megnőtt az emberiség boldogság-akarása.
S most olyan helyzetben van, mint a gyerek, aki egyszer csak játékboltban találja magát.
Övé a játékvilág.
És senki nem mondja neki, vigyázz, mert a játékpuska valódi halált röpít.
A repülő valódi toronynak ütközik, a vegyi fegyvertől milliók pusztulhatnak el.
A technika és erkölcs ollója nagyobbra nyílt, mint valaha az emberiség történetében.
Akkorára, mint most ember és ember közt.
S ilyen közel még nem volt szerep és én egymáshoz.
Amikor így március derekán paprikát és paradicsomot veszünk, génmanipulált búzából sült, aromásított margarinnal kent kenyérhez, amire ízfokozott kolbászt kanyarítunk, s cólával öblítjük le, tán már fel sem merül bennünk a kérdés, mi ebből a valódi igény, s, hogy amit lenyelünk, annak annyi köze van a természet(esség)hez, mint autópályának az erdei ösvényhez.
Hozzászólás zárolva.