Facebook hozzászólás
82

Strucc az étlapon

Van már olyan vendéglő, ahol lehet strucchúst kapni, de olyan, amelynek étlapján túlnyomó többségben ez a madár szerepel, csak nemrégen nyílt a Batthyányi téri csarnok mögött, egy szépen felújított műemléképületben, a Vasalóházban. Ez a Struccmadár kávézó és étterem.

A tulajdonos – aki először struccfarmot létesített, majd később, sajátos ötlettől vezérelve nyitotta meg vendéglőjét – szerint elsősorban külföldiek térnek be hozzá. Azok, akik ettek már valaha ennek a madárnak a húsából, és kíváncsi magyar ínyencek kóstolták meg nála a különféle formában elkészíthető strucchúst. Az egyébként a vöröshúsok családjába tartozó struccnak csak kevés vadíze van, azt egy jól rátermett szakács egyéni kreativitásának engedve sokféleképpen harmonizálhatja. Készíthető belőle omlós hússzelet, ragus hús és pörkölt is. Külföldön azért lett manapság nagyon népszerű, mert a halak és a rákok után ez a következő legegészségesebb húsfajta. A struccnak – amely kifejlett korában száz kilóra is meghízhat – tulajdonképpen csak a combja hasznosítható a konyhán, és az izomrostok közé nem épül be a zsír, ezért rendkívül sovány, koleszterinszegény étel.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a…

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra…
1 / 631

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!