Szamarkand, a kék város ébredése a modern időkben
Földváry Eszter most Üzbegisztánba kalauzol el minket és Szamarkand városát mutatja be. Eszter egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Romantikus mauzóleum
A kedvenc helyem a Sah-i-Zinda mauzóleumegyüttes volt. Itt nyugszanak Timur rokonai: nővére és egy szent életű imám, akihez ma is özönlenek a zarándokok. Úgy éreztem, mivel a vallás gyakorlása a szovjet uralom alatt tilos volt, most reneszánszát éli. Az épületek mindegyike egy kis gyöngyszemnek tűnt. Itt is a kék szín dominált természetesen. A kilencvenes években ez a hely még nem volt annyira rendbe hozva, az épületek között vezető kis utacska nem volt kikövezve, a lépcsősor, ami felvezetett a bejárattól foghíjas volt, az épületek tetején fű nőtt. Mindezek ellenére ez volt a legromantikusabb hely számomra Szamarkand csodás városában. Pár év múlva itt is mindent felújítottak, kikövezték az utat, renoválták a mázas díszeket, helyreállították a mauzóleum belsejét. Akkora tömeg jött el látogatóba, hogy alig tudtunk bejutni.
Életképek a piacon
Végül meglátogattuk a városi piacot. Nekem mindig nagy élmény végigjárni a helyi piacot, de ez különösen élvezetes volt.
Amint beléptünk, a cukor árusok halomba rakott cukorkristályait pillantottuk meg. Fehér, barna kristályokat, süveg cukrokat és mellettük a különböző ízű savanyú cukorkákat, grillázsokat és egyéb édességeket kínálgattak az eladók. Közelükben finom, mintákkal díszített lepénykenyerek illatoztak. Nem messze tőlük mazsola hegyek, aszalt sárgabarack és szilva halmok kínálgatták magukat. A mazsolából is rengeteg fajta volt, fekete, barna, aranysárga, kisebb, nagyobb szemű. Végig kóstolhattuk és így választhattuk ki a nekünk tetszőt. Aztán jöttek a dió és egyéb mag árusok, a friss gyümölcsök, a hosszúkás görögdinnyék, és még sorolhatnám tovább azt a sok mindent, amit itt láttunk. Majd kiértünk a piac végére és ott nagy hordókban valami zöldes barna port kínáltak. El sem tudtam képzelni, mi lehet ez. Dohány volt, amit kis kiszárított dísztökben hordanak maguknál a férfiak és időnként csippentenek belőle egy keveset, majd felszippantják. Kipróbáltam és azt hittem csillagokat látok, olyan volt, mintha tormát szívnék be az orromba.
Hozzászólás zárolva.