Szenvedélyben, szerelemben nincs szabály!

Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ez a lény a négy karjával többet tudott dolgozni, a két arcával mindent látott és a négy lábával tovább tudott gyalogolni, vagy talpon lenni. És mivel kétnemű volt, nem volt szüksége másra, hogy szaporodni tudjon. Ezért az istenek féltékenyek lettek rá, és Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura egy villámmal kettéhasította őket megteremtve a férfit és a nőt.

Ez megnövelte a föld népességét, de egyúttal meg is gyengítette lakóit. Hiszen most mindenkinek meg kell találnia az elveszett másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, vagy a fárasztó munkát, és arcaikkal mindent láthassanak. Ezt az ölelést, melyben a két fél újra egyesül, ma szeretkezésnek nevezzük…

…A kávézó kerthelységében egy asztalnál három lány ül. Fiatalok, húszasok-harmincasok lehetnek, ápoltak, csinosak, jólöltözöttek, előttük kávé és cappuchinó gőzölög, gyöngyöző ásványvíz és olvadozó fagylaltkehely. Vidáman társalognak, felsorolják élettapasztalataikat, az ezekből levont következtetéseiket, és okítják egymást. Hogy miről? Természetesen a férfiakról és a szerelemről!

Újságokat, magazinokat mutogatnak egymásnak, könyveket ajánlanak, tudományos felmérésekre hivatkoznak, melyek mind-mind a férfiakkal való bánásmódot hirdetik. Arra adnak útmutatást, hogyan bánjunk mi, nők a férfiakkal: hogy kell viselkednünk, mit szabad tennünk és mondanunk, és mit nem, hogyan és mikor randizzunk, mit vegyünk fel első randin, mennyit beszéljünk és miről, mikor bújjunk először ágyba kiszemeltünkkel, és a többi, mind annak érdekében, hogy fellobbanjon a várva-várt Nagy Szerelem.

Ilyen egyszerű volna? Az ember lánya elolvas néhány „használati útmutatást”, bemagolja a szabályokat és követelményeket, és – mintha vizsgára indulna – kilép az Ismerkedés Nagy Mezejére kipróbálni frissen szerzett értesüléseit. Ha jól „vizsgázik”, vagyis úgy viselkedik, ahogy egy nőnek „kell”, és nem hágja át a szabályokat, máris övé a jutalom: boldog szerelemben élhet holtomiglan-holtodiglan, míg a halál el nem választ, ásó, kapa nagyharang, móka és kacagás.

De ha ez ilyen egyszerű, akkor miért van egyre több társtalan ember, és miért hallani úton-útfélen, hogy mennyire nehéz az ismerkedés útvesztőiben eligazodni? Éppen most, mikor a párkapcsolati gondokban eligazodást nyújtó, remek kézikönyvek soha nem látott mennyiségben öntik el a könyvesboltok polcait és minden útmutatást megadnak arra, hogyan „kell” ismerkedni, párkapcsolatban élni, boldognak lenni… mi maradt ki mégis?

Talán az egyetlen, de igazából a leglényegesebb mozzanat: az, hogy nem beprogramozott gépek, hanem mindannyian Emberek vagyunk.

Emberek, különféle és sokszínű érzelmi világgal, életszemlélettel, gondolkodásmóddal, elvárásokkal, boldogság-attitűddel. Erre semmilyen egységes szabályt nem lehet felállítani. Betanulhatjuk az útmutató könyvek, magazinok és tudományos felmérések következtetéseit, viselkedhetünk „modern nő” módra, vigyázhatunk az erkölcseinkre, játszhatunk szende, ártatlan kislányt, akit gyámolítani kell, megközelíthetetlen jégkirálynőt, akit meghódítani kell, különc vadócot, akit becserkészni és levadászni kell.

Egyvalami azonban biztos: ha két ember között fellobban az a bizonyos megmagyarázhatatlan szenvedély és szerelem, ott nincs helye semmiféle szabálynak. Teljesen mindegy, mit mondunk, hogy viselkedünk, mit viselünk, és ágyba bújunk-e az első éjszaka: a platóni őslény megtalálja kettészakított részeit, és összeölelkezve újra visszanyeri eredeti erejét és hatalmát.

Ennek azonban csakis akkor adhatunk valódi esélyt, ha levetjük a külső környezet által ránk öltött szerepet, és egyszerűen önmagunkat adjuk. Azt a legbelső, már-már elfelejtett, elnémított Valakit, akit lelkünk legmélyére száműztünk…

Nyilván mindnyájunknak vannak mindenféle példáink az életből, olyan párokról is, akik türelmesen vártak az első éjszakára, de mégis elváltak, és olyanokról is, akik mindenféle konvenciókat felrúgva lettek egymáséi már első éjszaka, és még mindig együtt járják az élet rögös útját, holott nem szabályok szerint találtak egymásra.

Akkor hát minek a sok útmutató könyv és szabály? Azokat mi, emberek írtuk saját magunknak, nem pedig az Élet írta nekünk! Éljünk nyitott szívvel és lélekkel, és ami sorsunkhoz rendeltetett, azt sorban mind meg fogjuk kapni.

Ahányféle ember, annyiféle kapcsolat, és annyiféle sors. Ettől szép és sokszínű az élet.