Szerelemfüggők vagyunk?

Izgalmas lehet a szerelmet – úgy a párunkkal vagy szimplán a szerelem élményével való belső kapcsolatunkat – is egyfajta függőségi viselkedésként vizsgálni. A szerelem korai időszakában fellángoló eufória kultúrától függetlenül megjelenik. A másik arcának, hangjának, illatának elképzelése is boldoggá tesz, sőt, minél többször elképzeljük, annál inkább – mivel az agyban a jutalmazó központokat indítja be.

Az érintés csökkenti a fájdalomérzetet, ellazít, boldoggá tesz. Nem csoda, hogy a két fél mindig egymást akarja, folyton együtt lenni, még többet beszélni, még többet szeretkezni, állandóan érintkezésben lenni. Ha egyre több kell, ugyanaz már nem vált ki ugyanolyan hatást, tehát „szerelemdózist kell emelni”, a függőség első fő kritériuma. Erre természetesen kölcsönösség esetén fittyet hányunk, mert ekkor még megerősítő körben vagyunk – magyarázza Szalai Tamás tanácsadó szakpszichológus.

Mivel szerelmünk jelenléte, érintése, megerősítése egészen elemi, fizikai örömöt vált ki, ő válik a pozitív érzések legfőbb forrásává, egészen a hormonok és a neurotranszmitterek szintjén: emelkedik a fenilketliamin, és az endorfinszint emelkedést, amely az öröm és eufória élményét adja. A szerotonin emelkedése hozzájárul a magasabb érzelmi nívóhoz, tehát önmagában miatta az ő létezése miatt boldogabban élhetünk.Míg az ösztrogénszint emelkedése az összetartozás élményét emelhet. Ezt az extra pozitív társas élményt agyunk receptorai kódolják, szinte fejünkbe vésik: egy egyszerű kondicionálással ő lesz a legfőbb jó jelzője, forrása.

Tehát akkor érezzük jól magunkat, ha ő ott van, és azt élhetjük meg, egyedül miatta. Ez persze a negatív érzések kiélesedését éppúgy magával hozza, mint a pozitívakét.

Különösen igaz lehet ez a kapcsolat szimbiotikus fázisában, nagyjából az első közös évben. A törékeny boldogság benyomása ilyenkor kiszolgáltatódhat a kapcsolati harmóniának és párunk legapróbb részletekben megmutatkozó, szexuális és emberi vágyódásán múlhat. Ha ő ott van és szeret, minden jó, ha viszont netán külön vagyunk, nincs megerősítés, indul a szenvedés. Kutatások kimutatták, hogy a magára maradtság fájdalma, a „társas fájdalom” ugyanazokat az agyterületet aktiválja, mint a fizikai fájdalom. Megindul tehát megvonásos tünet-együttes, a testi és lelki szenvedés, amely függőséget is jelezhet.

Ilyenkor a kapcsolattal foglalkozás egyre több időt tölt ki, csekkoljuk a telefont, a facebook-os bejelentkezés időpontját, nézegetjük a képét, az emotikonjait.  Sokan le sem tudnak állni a kapcsolati kérdéseken való kényszeres gondolkodással, amíg újra ott nem terem a kedves, vagy meg nem erősíti őket. A szerelem újra bebiztosításával enyhülhetnek a megvonási tünetek: a feszültség, fájdalom, ingerültség, depresszió, üresség – amitől nem tudtunk az az ember lenni épp vele, aki voltaképpen lennénk.

Sokan talán épp ez elől az ürességgel, megvonással teli állapotból menekülnek a kapcsolat véget értével vagy sérülésével egy újabb viszonyba. Gyakran ez az édeni állapot sem tart soká, mert – ahogy Örkény is írta – ilyen telhetetlenek vagyunk. Esetleg újabb és újabb kalandokban fokozzák a tolerancia elve alapján a régebben kielégítő, de most valahogy még sem kiteljesítő érzésvilágot. Ítéletre senki sem jogosult, állásfoglalás senki részéről sem kényszer – legyen az barát vagy szakember. Ha viszont ebben a sóvárgó, érzelmileg felkavarodott, ürességérzésünk, megvonásaink miatt hamar haragvó állapotunkban szenvedésnyomást élünk meg, iszonyú fontos lehet feltenni a kérdést:

Vajon még én irányítom a játszmát, vagy már az irányít engem? Hamisak-e az elvárásaim, és csak ezek miatt gyötrődök? Viszonzatlan vagy akár bántalmazó kapcsolatban élek, de a szerelem, a kapcsolat élményének függősége miatt nem tudok változtatni? Épp lépek valaki felé, vagy az ürességből függésbe menekülök? Vagy mindig is féltem, hogy függnék, ezért sosem engedtem meg magamnak, hogy szerelmes legyek? Bármely kérés esetén a legboldogabb választ adhatja erre a kölcsönösség élményéből fakadó megnyugvás és közös építkezés.

Forrás: pszichologuskereső