Szeretik a nők a férfiakat?
Megütközünk a férfiakon, akik férfiak maradtak, és az „elnőiesedett” férfiakról megállapítjuk, hogy bár könnyebb velük az együttlét, az együttműködés, de… Hiányzik valami. Lehet, hogy a mi toleranciánk?
A kisgyermekkor naiv "szerelem" állapotát kisiskolás korra felváltja egy majdnem nyílt ellenséges viszony a két nem között, mely majdnem az egész életet végigkíséri, és csak időszakos béke és egymásra találás oldja fel. Ennek ellenére ott él lelkünkben a kívánság és a vágy arra a folyamatos örömre és boldogságra, amelynek gyökere a kisgyermekkorban megtapasztalt "első szerelem" élménye.
Az élet nagy kérdése: ki lesz a párom, akivel leélhetem az életem? Ezzel szemben áll a tapasztalás kettős arca: a nagy egymásra találás megújulás érzését színezi, és egyre jobban átfesti a csontig ható, szívbe markoló sértettség, a gyűlölet, a "haragszom Rád…", és mindezen érzelmi hullámokat követő kibékülés (egyre kevésbé édes) megnyugvása. Sok esetben csak a békekötés vagy a változtatni nem tudás érzésével járó beletörődés közönyössége.
Az életünk nagy dámai színpada a magánéletünk. A dráma egyik fenntartója az olthatatlan vágy az örök boldogságra, a másikban – a férfiban – való feloldódásra, mely az élet teljességéhez viszonyítva csak röpke pillanatokban mérhető. A dráma másik mozgatója az az "ellenségkép", melyet a másik – a férfi -, a maga érthetetlen másságával jelent számunkra.
Vajon ez az "ellenségkép" hogyan jelent meg az életünkben?
A Freud-i pszichoanalitikus teória egyik legvitatottabb fejlődési szakasza a 6-7 éves kortól a pubertásig tartó szakasz, melyet latencia periódusnak neveznek. A latencia szakasz arra vonatkozik, hogy a kisgyermekkor naiv "erotikus- szerelmi fűtöttsége" lecsökken, és az érzelmi energia a világ megismerésére, a világ megtanulására a szellemi képességek kibontakoztatásának irányába fordul. Ez a jelenség napjaink átszexualizált világában élesen és kitapinthatóan egyre kevésbé nyilvánul meg, mégis nyomaiban felfedezhetőek. Bármennyire is vitatható ez a teória, az az igazságtartalma megvan, hogy a kisfiúk és a kislányok nyíltan ellenségessé válnak egymás iránt. Az egymás iránti érdeklődés szinte csak a "kicikizésben" és a versengésben nyilvánul meg. Előtérbe kerül a versenyszellem, és persze sok területen a lányok győznek. A lányok a szorgalmasabbak, ők azok, akikre jobban lehet számítani, jobb a verbalitásuk, kitartóbbak, együttműködőbbek, szófogadóbbak stb. stb. A fiúk inkább a gyorsaságban, ügyességben, bátorságban győzedelmeskednek, hacsak korán nem nyilvánul meg valamiben a kiugró tehetség. Mit is szeressenek akkor egymásban?
Hozzászólás zárolva.