Szeretik a nők a férfiakat?

Az iskolás fiúk egyre inkább azt tapasztalják, hogy ami kisgyermekkorában izgatta, az, hogy miben jeleskedik majd ha felnő – orvos lesz-e vagy mérnök -, azokban a tárgyakban is általában a lányok jobban teljesítenek. A lányok pedig azt tapasztalják meg, hogy a fiúk könnyen legyőzhetőek. Tetézi ezt az ellenségességet a folyamatos együttlét (koedukáció), annak előnyeivel, de ezt tekintve hátrányaival együtt. Tetézi továbbá ezt a folyamatot az a jelenség, melyre a szociológia hívta fel a figyelmet már az 50-es évektől. Nevezetesen úgy fogalmaztak, hogy megjelent az "apátlan nemzedék". Ez alatt azt értették, hogy sok a válás, a gyermekek az anyánál maradnak, nem látják a férfi-női viszony sikeres konfliktuskezelési módszereit, sőt. Sőt. Az anya sok esetben a gyermek előtt és gyermekében szidja, ítéli el az apa általa "rossznak" (pedig sok esetben csak más) tulajdonságait, értékrendjét. Ehhez tartozik a pedagógus pálya elnőiesedése is, azaz hiányzik a férfi modell, a férfi értékek megjelenése a gyermek életéből, a világ kétarcúsága. Ez a hiány felnőtt korban mind a két nemet sújtja.

Ebbe a győző-legyőzött és győzni akaró érzelmi megalapozottságú lelkivilágba robban be a pubertás, a nem érés, amely a két nem tagjait ismét egymás felé fordítja. A másik felfedezésének a tárgya sok-sok esetben inkább csak a nemiség felfedezésére, semmint a másik másságának, az együttlét és együttműködés felfedezésére irányul. Hisz arról a kölcsönös tapasztalataikból fakadó előítéleteik már úgyis megvannak. Szinte csoda, hogy van még szerelem, mellyel idealizálni vagyunk képesek a másikat, érzelmileg megnyílva, befogadni és elfogadni vagyunk képesek. A szerelem több mint nemi vágy. A szerelem örökbefogadási aktus. Misztérium, de nem örök.

Szerencsére a pubertáskori "egymásra találások" fellángolásai és csalódásai, szakításai és újrakezdései (ugyanavval vagy mással) sok tapasztalattal gazdagítanak bennünket. Megtanuljuk – ha megtanuljuk -, hogy nem kell mindent megérteni, elég elfogadni.