Születésszabályozó módszer-csecsemőgyilkosság

A gyerek érték, vigyázunk rá, amennyire csak bírunk. Belőlem és a számomra legfontosabb emberből születik bele a világba, teljes védtelenségben. Amikor először vettem a kezembe a lányom, remegett mindenem, féltem, hogy már az érintésemtől is összetörik.

Törékenyek, valóban. Testük és lelkük is- nem hiába ad nyugalmat az egészen piciknek a pólya, ami az anya méhének érzését idézi vissza.

A 20. század civilizált országai már törvényekbe is foglalják jogaikat, valamiféle védelmet próbálnak biztosítani számukra, hiszen a gyerek egyike a legkiszolgáltatottabbaknak.

Gondoljunk csak a pár napos, hetes csecsemőre. Egy fajta kommunikációja van, a sírás. Ezzel próbál mindent elérni: hogy simogatásra vágyik, hogy éhes vagy fél. Amikor megszületett a gyermekem, akkor olvastam valahol azt a hasonlatot, hogy képzeljem el, milyen lehet egy idegen országban, nyelvek ismerete nélkül kapcsolatot teremteni a többiekkel. Ijesztő.

De a gyermek, mint az egyik legnagyobb érték gondolata nem is olyan régen létezik. Az emberiség történetének korai szakaszában teljesen természetes születésszabályozó módszer volt a csecsemőgyilkosság: aki sérült volt, vagy nem volt eléggé fejlett, azt valamilyen módon kirekesztette a társadalom: ledobták a Taigetoszról, vagy egyszerűen csak kitették valahova, aztán később megcsonkítva eladták őket koldusoknak. Angliában ez utóbbi módszer még a XIX. században is létezett.

Az ókorban a gyerekek eladása rabszolgának, prostituáltnak szintén teljesen legálisnak számított, és a gyerekgyilkosságot is csak 374-től nyilvánították bűnnek, az egyháznak köszönhetően.

Gyakorlat volt hazánkban is még a századfordulón, hogy ahol a kelleténél több volt az éhes száj, ott „véletlenül” ráfeküdt az anya, vagy párnával-dunyhával megfojtotta. Máshol mákteát itattak vele, s így okozták halálát.

Az elmúlt századok arról tanúskodnak, hogy a szülő korlátlan hatalommal, és gyakran brutalitással rendelkezett a gyerek felett. Emellett hozzá kell tenni, hogy hihetetlen magas volt a csecsemő illetve gyerekhalandóság, így a gyermeki lét törékenységével szemben egyfajta közönyösség alakult ki.

Még a 20. század negyvenes éveinek Magyarországáról is napvilágot láttak gyűjtések, melyek arról számoltak be, hogy a gyereket nem vették emberszámba. Ha meghalt, „jut is,marad is”-módon siratták. Kisgyerekként pedig nem ülhettek egy asztalhoz a felnőttekkel, szinte tudomást sem vettek róluk.

Sajnos azonban törvények ide, civilizáció oda, a gyermekekkel szembeni agresszió és erőszak nagyon sok formája él tovább mind a mai napig.