Szuzuki Ház Galéria kiállítása
Kosaras Renáta festőművésznő korosztályát tekintve fiatal, tehetsége veleszületett, művészileg már kiforrott.
De akiben van hit és erő, nem ijed meg az ürességtől,
hanem bátran belekezd a munkába;
és a végén az üres vászon megtelik az élet gazdagságával.”
A látomás festészete jelenik meg előttünk a képeken.
A látomás, mely – úgy hisszük – alapvetően egy kategória ebben a képi világban, ahol én, mint az alkotó képzeletemben a dolgok, nem köznapi látványként, hanem az általános érvényre emelkedő látomás szintjén jelennek meg.
A látomás festészete, a valóságtól erősen elrugaszkodó költőiség megragadása kívánkozik ki a képeimből. Rendkívül erős és intenzív képzelet erőre van szükség ahhoz, hogy azt lássák, amit láttatni kívánok velük.
A képek színvilága telített és sűrű, jellegzetessége a feszültség, egyszerre a burjánzással szinte ki akarnak törni a színek, és életre kelni itt körülöttünk, ők is itt vannak, tudatják velünk, ők a környezetünk.
Érezhető a fizikai és lelki világ energiája, mely megakadályozhatatlanul tőr fel, szabad és önmagáért való.
Az ember egy nagy folyamat része, mely folyamatban vannak rendkívül fontos támpontok. De ezekhez a támpontokhoz nem szükséges kötődni, előbb el kell szakadnunk, hogy érezhessük a kötödést.
Elnyomjuk az érzéseinket, és teljesen elveszítjük a kapcsolatot is velük. Ahogy az egyensúlyt megpróbáljuk visszaállítani, megtanuljuk, hogy az érzéseink vagyunk, és hogy ezek normális dolgok, s hogy egy sokszínű palettát adnak a kezünkbe, amivel megfesthetjük életünk képeit. Minden egyes érzés, ahogy előjön, megtekintjük, megtapasztaljuk, majd egy időre elengedjük, mert el kell engednünk, hogy új érzések lépjenek a helyébe, de az elengedett érzések is mi vagyunk és ezeket mélyen elraktározzuk magunkban. Úgy hisszük ezek uraivá válunk, pedig érzelmeink rabszolgái vagyunk.
Hiszen olyan szövetből vagyunk, mint álmaink a hihetetlen néha valósággá válik.
A hihetetlen, ami valóság lett – kiállításaim:
Hozzászólás zárolva.