Facebook hozzászólás
133

Téged is kínoznak az időskori alvászavarok?

Legelőször is szeretnénk hangsúlyozni, hogy bár a fiatalokat éppen úgy érinthetik az alvászavarok, az alvással kapcsolatos különféle kellemetlen rendellenességek, most mi mégis inkább az idősebb generáció tagjaira és az ő alvási szokásaikra fókuszálunk, hiszen talán ők a legérintettebbek ebben a kérdéskörben.

De miért is van ez? Hogy lehet, hogy ennyire elromlik az alvókánk, hogy míg fiatalon ezer fokon égtünk, és arra készültünk, hogy majd öregkorunkban alszunk eleget, elérvén a megfelelő kort, mégsem megy úgy, ahogy anno elképzeltük?

Hogy mi áll ennek a hátterében, és mit lehet tenni ellene, arra próbáljuk megtalálni a megoldást ebben a cikkben.

Miért nem tudsz pihentetően aludni?

Sokan értetlenül állnak a jelenség mögött, amit idősödve szinte kivétel nélkül mindenki megtapasztal: egyre nehezebben megy az elalvás, egyre nyugtalanabbul alszunk és reggel egyre korábban kelünk.

Ha nem ismerjük fel az okokat, és ha nem járunk utána a dolognak, akkor könnyedén kerülhetünk egy olyan ördögi körbe, ami akár éveket is elvehet az életünkből, vagy akár a fáradtságból adódóan balesetet szenvedünk, ha nem használjuk az UDOOR kádajtót  például.

Fontos tudni, hogy időskorunkra annyi alvást szabályozó idegsejtünk vész el, hogy egyszerűen fizikailag vagyunk képtelenek a hosszú, mély és pihentető alvásra. És akkor még ehhez jön a vizelettartási probléma, az ízületi fájdalmak és egyéb egészségügyi problémák. 

De bármennyire is kétségbeejtő a helyzet, a megoldás nem a napközbeni szunyókálás lesz, így inkább olvass tovább, ha szeretnél újra az alvásod ura lenni!

Mit tehetsz a pihentető alvásért?

Kulcskérdés, hogy ne feszülj rá a témára, kellő lazasággal kezelve sokkal könnyebben tudod élhetővé tenni az alvásod. Mutatjuk, hogyan!

  1. Alakíts ki napi rutint, és abból ne engedj. Ha lehet, ne csábulj el egy kis ebéd utáni szunyókálásra, hanem inkább várd ki az estét, amikor már tényleg szó szerint leragad majd a szemed.
  2. Hagyj fel minden egészségtelen szokással, hiszen még a dohányzás is szerepet játszhat az alvási zavarod kialakulásában.
  3. Teremtsd meg a megfelelő környezetet: uralkodjon ideális hőmérséklet, minden elektromos kütyü kerüljön ki a hálóból, mozogj minél többet, ha lehet, akkor friss levegőn. 

Persze fontos, hogy ha mégis megébredünk, akkor se történjen semmi baj: legyen mindenütt mozgásérzékelős lámpa, legyen a közelben a telefonunk, és ne legyen semmi akadály az út közepén!

A kellemes alvást megelőzheti akár egy lazító, nyugtató fürdő, amit az UDOOR fürdőkádajtó jóvoltából biztonságosan meg is tehetsz!

Tartsd a kezedben az irányítást!

Nem győzzük hangsúlyozni, ha kellően tudatosan állsz ehhez a témához, akkor biztosan meg fogod tudni oldani, hogy minél kevesebb kellemetlenség érjen alvás közben!

Élvezd, hogy tudsz pihenni, és légy hálás, hogy mindezt a barátaid, szeretteid körében teheted, és meglásd, ahogy megváltoztatod a szempontokat, könnyebbé válik az alvás is!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!