Tele a markom veled!

Egy régi római bájkatalógus ekképp határozta meg az eszményi nőideált: "Három legyen fehér: bőr, kéz és fog,/három legyen fekete: szem, szemöldök szempilla,/három legyen piros: ajak, arc, köröm,/három legyen hosszú: alak, haj, kéz,/három legyen rövid: fog, fül, láb,/három legyen széles: mell, homlok, és a szemöldök közti tér,/három legyen kerek: kebel, nyak, áll,/három legyen telt: csípő, kar, lábikra,/három legyen finom: ajak, haj, ujjak,/három legyen kicsi: kebel, fej, orr."

Európában egy Klára Hatzlerin nevű asszony 1471-ben viszont így képzelte el a tökéletes nőt: "Feje legyen Csehországból,/két fehér karja Brabantból,/mellét adja Svábia,/kebelét Karinthia,/osztrák legyen a hasa,/s ha rajnai lába lészen,/a szép asszony íme készen."

Míg a mai civilizált kultúrákban a női szépség szinte fitogtatni való, az iszlám világban a szép feleség látványa csak a férjet illeti meg. Erről mind a mai napig tesznek is, csadorba, abajába bújtatva asszonyaikat, akik alatta akár a legmodernebb párizsi divatkölteményt is viselhetik. Még azokat a báliruha-csodákat is, amelyekkel a globalizált világ metropolisaiban farsangi táncukat ropják a lányok, asszonyok az őket csodáló férfiak oldalán.

Ezek után ne csodálkozzunk, ha sokan azt képzelik, hogy külsejüket – legalábbis részben – maguk határozzák meg. Divatos ruhák, fodrász, kozmetika, pedikűr, manikűr – és a nők büszkén vonulnak végig az utcán. Nem kedvelik az olyan munkahelyeket, ahol egyenruhát kell viselni, és a legtöbb nőnek el van rontva a napja, ha kedvenc pulóvere szembejön vele az utcán. A modern ipari társadalom alapvető értékei az egyéniség és a kreativitás: mindenki azt állítja, hogy ezek a tulajdonságok megvannak benne. Mindez viszont nem magyarázat arra, miért látunk annyi majdnem egyforma embert az utcán.

Ha egy egyén viselkedése egy egyén vagy csoport vélt vagy valós nyomásának a hatására változik meg, azt konformizmusnak nevezzük. Csakhogy a konformizmus csúnya szó, és kevesen hajlandók saját magukra alkalmazni.