Tele a markom veled!
A legtöbb nő saját állítása szerint nem azért követi a divatot, hogy másokra hasonlítson, hanem mert „neki személy szerint ez tetszik”. De miért tetszik neki? Mert minél többet látunk valamit, annál jobban megkedveljük; mert az ember hajlamos a különbözéstől való félelmét azzal palástolni, hogy többé vagy kevésbé meggyőződésből a trend híve lesz…
A szépségideálok erősen hangsúlyozzák a nemek közötti különbségeket. Egyértelműen más szerepkört osztanak a férfira és a nőre, kizárva az átmeneti kategóriáknak még a lehetőségét is. Az utóbbi évtizedekben ugyan (részben a női emancipációs mozgalmak, részben a nők egyre szélesebb körű munkavállalásával az életforma- és elvárásbeli különbségek csökkenésének hatására) ez a különbség kisebb, mint mondjuk a 30-as években, de azért változatlanul jelen van. Ma már nem elképzelhetetlen, hogy egy hosszú hajú férfit vagy egy izmos nőt kiáltsanak ki szex-szimbólummá, de ha egy férfi élénk színű ruhákban jár vagy egy nő nem sminkeli magát, az már rosszallást vált ki. Az uralkodó ideológia szerint a két nem határai nem átjárhatók, sem külsőségekben, sem életmód, szexualitás stb. szempontjából.
Az ideális nő mítosza kialakította a tagadók táborát is. Az ő ideál iránti ellenszenvük általában összefügg az azt népszerűsítő tömegkultúra elítélésével. Ezek a rendszerint értelmiségi fiatalok szemükbe lógó hajjal, bő, sötét színű ruhákkal stb. hirdetik, hogy nem hódolnak be a fogyasztói társadalom szépségeszményének. A fogyasztói társadalom értékrendjével való szembefordulás viszont ugyanúgy uniformizál (és, ha kisebb mértékben is, de ugyanúgy manipulált), mint a fent elemzett ideálok.
A szexualitásukat elleplező és intellektualitásukat hangsúlyozó "különcök" épp olyan konformisták, mint az általuk megvetett divatőrültek. Létezésük még erősíti is a mítoszt, amelynek lerombolását célozzák: értelmiségi magatartásukkal szemben az uralkodó trend híveiben kialakulhat az a megnyugtató érzés, hogy ők maguk viszont a földön járnak. A gyakorlatiasságot nagyra értékelő ideológiának kapóra jön, hogy ellenzői éppen "elszállt" (és, foglalkozásuk révén anyagilag sem túl sikeres) humán értelmiségi fiatalok. Az idősebb generációkban már csak elvétve találjuk meg ennek az ideológiának a híveit.
Az ideál követése ugyanis valóban szükséges a sikerhez: a "jó" (vagyis: a konszenzusnak megfelelő) megjelenés rokonszenvet kelt, az alternatív külső mindig kicsit gyanús – előbb-utóbb tehát minden nő megtanulja, hogy egy jó állás kedvéért érdemes kisminkelnie magát. Akik az idősebb generációk tagjaiból nem fogadják el vagy nem követik az ideálokat, általában azért teszik, mert hagyományos értékrendjük még erősebbnek bizonyul a fogyasztói társadaloménál, vagy mert nincsenek meg erre az anyagi lehetőségeik.
Hozzászólás zárolva.