Egy idegenvezető feljegyzései
Tevék, ópium és hosszú bajszú férfiak a sivatagban
Most jöjjön az indiai utazás folytatása a sivatagban! Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Látogatóban a helyi földesúrnál
Másnap a helyi földesúr meghívott minket az otthonába. Ezen a vidéken sok bishnoi vallású ember él. Ők azok, akik a mikroszkopikus élőlényeket sem szeretnék belélegezni, ezért ezt megakadályozandó a szájuk elé kis darab gyolcsot tesznek. Testükkel védik a kivágásra ítélt fákat is, ha a megmentésükről van szó, illetve vannak olyanok, akik kis söprűvel tolják arrébb a földön lévő bogarakat, nehogy agyon tapossák őket. Ezek a földművesek kemény fizikai munkát végeznek nap mint nap, nehéz körülmények között élnek, ezért nem csoda, hogy valamiféle serkentőre van szükségük. Itt ez az ópium tea, amit a szívesen látott vendégnek is egy szertartás közepette felajánlanak. Egy ilyen szertartáson mi is részt vettünk.
Teaszertartás
Mikor megérkeztünk már ott voltak a falu legrangosabb férfi tagjai, akik hófehér ruhában, nagy turbánokkal a földre terített szőnyegeken foglaltak helyet. Középen egy istenség szobrocskája állt, mellette kis állvány teahálóval. Ez volt az ópiumtea szűrője.
Ebbe tették az ópium mák magjait és szűrték át rajtuk a vizet, ami lassan csepegett egy kis edénykébe. Közben mindenki áhítatos csendben figyelte a szertartást. A házigazda ebből a teából öntött egy kicsit a tenyerébe és a vendég onnan itta ki a kortynyi folyadékot. Az utasok közül nem volt jelentkező erre a szertartásra, így én képviseltem a csoportot. Csalódást okozott a kortynyi ital, mert nem volt különösebb íze és semmiféle bódító érzés sem kapott el. Ezután a házigazda köszöntött minket, mi pedig megköszöntük a vendéglátást.
Egyszerű, de boldog élet
Ezek után végig sétáltunk a falun, ami apró, sárból tapasztott, de nagyon tiszta házakból állt. A falakra és az udvarok döngölt földjére színes mintákat festettek. Bekéredzkedtünk egy-két házba, ahol az élénk színű száriba öltözött asszonyok és gyerekek fogadtak. Megnézhettük, hogyan élnek, milyen egyszerű konyhában főznek a családjukra nyílt tűzön. Pár agyag, illetve fém edényt használnak csak, kézi malomban őrölik a magokat. A vizet a kútról hozzák, itt ez is az asszonyok feladata. A szobában szinte semmilyen bútor sem volt pár összetekert gyékényt kivéve. Az asszonyok minden értéküket – ezüst ékszereket – magukon hordják. Ez azért is fontos számukra, mert ha véletlenül a férj el akar válni és kiteszi őket a házból, ezek velük maradnak.
Találkoztunk a helyi kovácsmesterrel, aki kis bemutatót is tartott arról, hogyan készíti el portékáit.
Az volt a benyomásunk, hogy vidéken az elmaradottabb körülmények ellenére sokkal boldogabban élnek az emberek, mint a városokban. Lassúbb és nyugodtabb az élet, mint a hangos, forgalmas, zsúfolt városokban.
Hozzászólás zárolva.