Facebook hozzászólás
183

Tévhitek a gyógyszeres terhességmegszakításról

A gyógyszeres terhességmegszakítással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban, amelyeket rendelőnk szülész-nőgyógyásza, dr. Csermely Gyula fontosnak tart eloszlatni. 

Először is tévhit, hogy az „abortusztabletta” patikában, akár interneten elérhető, egyszerűen otthon bevehető készítmény. Az igazság ezzel szemben az, hogy komoly beavatkozásról van szó, amely orvosi felügyelet nélkül nagyon veszélyes, egyben bűncselekmény is lenne. A gyógyszeres terhességmegszakítás intézményi körülmények között történik, orvosi felügyelet mellett, a jogi eljárási rendet követve.

A gyógyszeres terhességmegszakítás két részből áll: az előzetes vizsgálati eredmények és engedélyek megszerzését követően Mifegyne (Mifepriston) tablettát kell szájon át bevenni, majd 48 óra múlva 2×2 Cytotec (prosztaglandin) tablettát kell elszopogatni 4 óra különbséggel. Ezt követően az esetek 95-98%-ában órákon belül lezajlik a vetélés. A páciens a vetélés lezajlása és a kontroll ultrahangvizsgálat után 2 órával hazamehet.

Tévhit az is, hogy a gyógyszeres terhességmegszakítás nem legális. Az ugyanis minden olyan országban legális, ahol végezhető abortusz, így Magyarországon is. Az Európai Unióban több évtizede alkalmazzák ezt a módszert, eddig több mint 2 millió alkalommal végezték így a terhesség megszakítását. A gyógyszer nem törzskönyvezett Magyarországon, éppen úgy, ahogy például az onkológiai készítmények egy része sem, amelynek valószínűleg gyógyszerpiaci okai vannak. Ilyen esetben egyedi importengedélyt kérhet egy intézmény az OGYI-tól (Országos Gyógyszerészeti Intézet) és az OGYI engedéllyel alkalmazhatja a szert. Ezt a külön engedélyezési procedúrát, amely intézmény vállalja, az legálisan végezhet gyógyszeres terhességmegszakítást.

Zavar mutatkozik abban a kérdésben, hogy mikor lehet alkalmazni a gyógyszeres terhességmegszakítást. A terhesség nyolcadik hetéig választható ez a módszer. A terhesség nyolcadik és tizenkettedik hete között azonban csak műtéti abortuszra kerülhet sor, mert ezen időszakban túl erős vérzéssel járna a gyógyszerek alkalmazása. A 12. héttől újra biztonsággal használható akkor már az egészségügyi indikációk miatti abortusznál. A jogszabályok szerint a 12. terhességi hétig dönthetnek úgy a nők, hogy nem tartják meg magzatukat. Ezt követően csak egészségügyi okokból szakítható meg a terhesség, azaz ha a magzatnál fejlődési rendellenesség lépett fel, vagy az anya nem tudja magzatát kihordani egészségügyi okok miatt. Ebben az esetben az orvosi protokoll, egyben a WHO ajánlása szerint is a gyógyszeres terhességmegszakítás a „gold standard”, azaz az elsődlegesen alkalmazott módszer.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!