Tisztelet vagy formaság? Nem!
A hazai magyar iskolákban a tanár részéről a tegezésre és a magázásra is találunk példát. Mindenhol a belső szabályzat vagy egyszerűen csak a kialakult gyakorlat vezeti a tanárokat abban, tegezik-e vagy sem diákjaikat.
Pedagógusaink nagy része magázza a tanulókat. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az idősebb tanárok, ahol nagyobb a korkülönbség, inkább a tegezést választják.
A tegezést érthető okokból általában később sem váltja fel a magázás, vagyis a nyolcosztályos gimnáziumba járókat mindvégig tegezik a tanárok, hiszen már aránylag kicsi koruktól ismerik őket.
Más a helyzet a négy évfolyamos gimnáziumban, ahová tizenöt évesen kerülnek a jelentkezők. Mivel nincs meg az előző esetben említett kötődés, a magázódás válik mindennapossá. Tizenöt-húsz éve sokkal gyakoribb volt, hogy középiskolákban magázták a növendékeket, ma már ez mintha kevésbé jellemző. Nekem úgy tűnik, jelenleg legalább annyi iskolában tegezik a fiatalokat, mint ahányban magázzák.
A Lévai Magyar tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumban is magázzák a diákokat, ugyanis a belső szabályzat így írja elő. A lévai egyházi gimnázium növendékei számára megszokott, hogy tanáraik magázzák őket.
A mai iskolákban azonban az is előfordulhat, hogy egyes tanárok megengedik a dákoknak, hogy tegezzék őket. Ez leginkább a fiatalabb tanároknál figyelhető meg, akik ugyanúgy tiszteletet várnak el a diákoktól. Amit nem mindig kapnak meg…pontosan azért, mert lehet őket tegezni.
Véleményem szerint, azonban nevelés, illetve intelligencia kérdése, az hogy a diák visszaél-e a tegeződés lehetőségével vagy sem. De a legtöbb esetben sajnos visszaélnek vele, tehát jobb, ha a régi hagyományoknál maradunk: a magázásnál.
Forrás: www.ujszo.com
Hozzászólás zárolva.