U2: Berlin, 2017! Ezt láttuk, hallottuk!
Fergeteges koncertet adott a U2 a berlini Olimpiai Stadionban! Több mint 70 ezer rajongó énekelt, és ünnepelte az együttest. Az ír rockzenekar működése legsikeresebb korongjának, a The Joshua Tree megjelenése 30. évfordulója alkalmából indult amerikai és európai turnéra. London után rögtön Berlin következett – vélhetőleg nem véletlenül -, majd Róma, Amszterdam, Párizs…, de gyakorlatilag az európai koncertekre már minden jegy elkelt!
Komoly, de avatatlan szemnek láthatatlan biztonsági intézkedések mellett rendezték meg a német főváros 2017-es kulturprogramjának feltehetően egyik legsikeresebb koncertjét. Esernyőt, kézitáskát, hátizsákot, fényképezőgépet, ásványvizes palackot senki nem vihetett be. Felvételeim minősége tehát kizárólag a mobiltelefonomon múlt.
Noel Gallaghers játszott előzenekarként, és a szakadó eső ellenére már este 3/4 7-kor remekül érezte magát a több 70 ezres, folyton éneklő, ünneplő közönség.
A fiúk pontban este 9-kor csaptak a húrok közé, de ez a segítőknek renegeteg munkájába került. Az eső folyamatosan szakadt a kb. 11-12 fokban, és óriási partvisokkal tolták le a rengeteg vizet a színpadról majd egy órán keresztül, közben a közönség magát is szórakoztatva „hullámzott” – újra meg újra megtapsolva önmagát, amint körbeért a játék.
A hideg ellenére a stadionban izzott a levegő, és valósággal felrobbant a Herta-katlan, amikor mgszólalt a „Sunday Boloody Sunday”, és 70 ezer toroknól jött a hang – a Bonoén kívül!
A közönség a The Joshua Tree lemez mind a 11 számát, plusz jó néhány ismert slágert a „New Years’s Day”, a „Bad”, vagy David Bowies „Heroes” és „Pride” számát is hallhatta. A csapatnak nem volt szüksége színes füstködre, tüzijátékra. A díszlet visszafogott elegánsáns, a legmodernebb technikával készült, egy önmagában is lenyűgöző méretű kb. 60×14 m-es, 1040 pontos, tökéletes felbontású ledfal képében állt.
Rögtön az elején mindenkit lenyűgözött „Where The Streets Have NoNames” című szám képi aláfestése. (Ne felejtsük el, hogy az album megjelenésekor az Egyesült Államokat Ronald Reagan, Nagy-Britanniát Margaret Tatcher vezette!) A ledfal teljes terjedelmében, fekete-fehérben megjelnő fimmel olyan érzésünk van, mintha folyamatosan egy végeláthatatlan országúton haladnánk. A sivatagi helyszín egyhangúságát csak egy-egy kaktusz, egy-egy józsue fa, egy-egy reménytelenül ballagó vándor látványa szakítja meg. Tökéletesen átérezhető a nagyvárosi, elidegenedett emberek magányossága. Anton Corbijn, a zenekar házi fotósa, aki az eredeti album képeit is készítette, újra bejárta az úgynevezett amerikai halálvölgyet, és újra végigfényképezte, hogy a klipp ezekből a felvételekből készülhessen a koncertsorozatra.
A U2 csapata – élén Bonoval, a frontemberrel – mindig nyíltan vállalata politikai elkötelezettségét. Ennek egyik legismertebb dalai a „With Or Without You” vagy a „Bullet The Blue Sky”, amelyek meglehetősen keményen bírálták Reagen Salvador elleni politikáját. Felidézték például az 1984-es brit bányászsztrájkokat a „Red Hill Mining Town”-nal. A ledfalon egy gyönyörű lányt látunk egyenruhában közelről, és ahogy nagyon lassan kinyit a kamera, kiteljesedik a kis rezesbanda képe. (Felteszem ez volt a koncert egyetlen playback-je! Elképesztően jól sikerült!) Néma, éppen ezért annál hangosabb tiltakozást mutatott! Vagy a „Mothers Of The Disappeared”, ami a 70-es, 80-as évek latin-amerikai katonai diktatúráinak meggyilkolt vagy elhurcolt áldozataira emlékezett. A kivetítőn féhomályban mozdulatlan nők álltak, kezükben egy szál égő gyertyával, amik lassan, egyenként kihúnytak…
A német sajtó is azt a véleményt fogalmazta meg, hogy mennyire érvényesek és ütősek ma is ezek a dalok! Jó volt látni, hogy a négytagú zenekar – amelyik épp egy kis klubban is játszhatna – mekkora tömegkeket tud megmozgatni pusztán zenei tudásával, muzsikájával – tűzijáték és lila köd nélkül!
Hetvenezres tömeg tombolt és tapsolt, hogy a kétórás koncert után láthassa még kedvenceit, és az emberek nem csalódtak! Egyszer csak egy emberként, felállva ennyien elénekeltük a Happy Bursday-t az éppen aznap húszéves Malala Yousafzainak, a világ legfiatalabb pakisztáni Nobel-béke- és Szaharov-díjas emberi jogi aktivistának! Átérezve néztük, hallottuk annak a szír tinédzser leánynak az álmát a világról, akit elképesztően tragikus drónfelvételek kísértek! A közönség pedig kézről-kézre adta a kis hölgy hatalmas portréját a stadionban! Ugyancsak felállva énekeltük a dalt, amely a világot előre vivő asszonyokról, lányokról szólt… – a kivetítőn pedig az egykori, amerikai nőjogi aktivisták vezetőitől Madame Currie-n, Malala Yousafzaion át egészen Angela Merkelig és még sokan mások is megjelentek…
Tömegeket tud megmozdítani a humanizmus, az igazságosság, a méltányosság. A U2 mindig is nyíltan felvállalta ezt. A berlini közönség ezt (is) ünnepelte ezen a koncerten! Jó volt európainak lenni Európában! Elképesztő volt a több mint hetvenzer ember közt lenni, érzni a jó akaratú emberek összefogásának erejét!
A U2-rajongók most Rómában ünnepelnek, de jön még pl. Barcelona, Amszterdam, Párizs, de Európában már gyakorlatilag rég elkelt minden jegy! Összesen 33 koncertet ad a csapat a kontinensen, Észak- és Dél-Amerikában. 1,7 millióan már biztosan élőben láthatják, láthatták a rocklegendákat. Szerencsére köztük voltam!
Hozzászólás zárolva.