Facebook hozzászólás
194

Ülj a hátsó ülésre! Megmondom, mit szülsz!

A magzatok nemének megállapítására szakosodott bűnözőcsoport bukott le Kínában.  A szelektív abortuszt a kínai egykepolitika  vadhajtásának tartják, valamint a hagyományos értékítélet következményének is, miszerint a fiúgyermek az értékesebb.

Kép: Pixabay

Kínában az 1980-as évektől fokozatosan tolódik el a nemek aránya a férfiak irányába. Erre az időre tehető a nemek megállapítására alkalmas ultrahangos készülékek elterjedése a kórházakban. A családtervezés politikáját az 1970-es évek végén indították el, bizonyos kivételektől eltekintve alapvetően arra ösztönözve a családokat, hogy csak egy gyermeket vállaljanak.

A kínai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint most tíz ember került a hatóságok kezére, akik 2010 óta küldték az ország minden részéből a születendő gyermekük nemének megállapítása iránt érdeklődő pácienseiket a közép-kínai Csengcsou város kórházába. Csak tavaly több mint ezren fordultak meg ott. A bűnözői hálózat egyik vezetőjét már elítélték, három és fél év börtönt kapott, valamint 100 ezer jüan (3,6 millió forint) büntetés megfizetésére kötelezték. Másokat rövidebb idejű szabadságvesztésre ítéltek.

Az elmúlt évek egyik szenzációja volt, amikor egy olyan csoport bukott le a szintén közép-kínai Vuhanban, amely a magzat nemét ultrahangos módszerrel egy a városban cirkáló gépkocsi hátsó ülésén állapította meg. A visszaeső főkolompos egy a negyvenes éveiben járó nő volt, aki kórházi asszisztensként sajátította el a készülék használatát.

Több a nő?
Általános vélekedés, hogy a világ fele férfiakból, fele nőkből áll. Ez az arány azonban nem teljesen igaz. Korosztályonként és éghajlatonként változó, de szinte sehol sincs ugyanannyi a két nem képviselőiből. Az okok szerteágazók, nézzük a tényeket!

Rendkívül károsnak és a társadalomra nézve veszélyesnek nevezte a minisztérium ezt a gyakorlatot. Azt is közölték, továbbra is igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy fényt derítsenek a hasonló esetekre, és hogy véget vessenek a törvénysértéseknek. A kínai vezetés egyébként tavaly év végén az egykepolitika újabb enyhítéséről döntött. Ennek lényege, hogy ha a szülők mindketten egykék voltak, hivatalosan már két gyermeket vállalhatnak.

Forrás: MTI

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!