Facebook hozzászólás
242

Versbarátok, figyelem!

A IV. Költészet Vásárát a Nemzeti Színházban rendezik meg október 7-én.

A Költészet Vására

A párizsi San Sulpice téren minden év júniusában egy héten át tart a Költészet Vására. A tér kis pavilonjai munkanapokon úgy 5 óra tájban nyitnak ki, hétvégeken viszont egész nap nyitva állnak. Minden polcukon, pultjukon verseskönyvek sorakoznak nagy választékban. Főként és elsősorban a francia költészet remekei, de ott sorakoznak természetesen a világlíra nagy alkotóinak kötetei is, ugyanaz a mű egyszerre több standon, többféle kiadásban is. Verset szerető ember számára nincs szebb látvány ennél!

A tér kis, sátortetejű színpadán pedig a nyitástól az éjféli zárásig egymást követik a felolvasások, a beszélgetések, a saját gitárjátékukkal kísért igricek és a néhány fős együttesek műsorai. Hol tévéstábok aranyába vont legendás költők ülnek az érdeklődés kereszttüzében, hol akár vidéki tanító nénik jelentkeznek saját kiadású verseik felolvasásával. Minden megnyilatkozás, minden megszólalás középpontjában a vers és az énekelt szöveg, a dal áll.

A Nemzeti Színházban tartott rendezvényünk a nagy párizsi Költészet Vásárának egynapos „kistestvére”, a költészet magyar kedvelőinek örömére.

Minden versbarátot sok szeretettel várnak a Szervezők!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!